Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a javítóvizsga ideje 2017. augusztus 24., 8 óra. A tanulók hozzanak magukkal íróeszközt és bizonyítványt.
A tankönyvosztás időpontja alsósoknak 2017. augusztus 30., szerda 9–14 óra és augusztus 31., csütörtök 14–18 óra, felsősöknek az első tanítási nap.
A tanévnyitó ünnepség időpontja 2017. szeptember 1., péntek 8 óra.

Népdaléneklési verseny

A Szegedi Gedói Általános Iskola 28. alkalommal rendezte meg népdaléneklési versenyét, mely idén már nemzetközi kereteket öltött: Temesvárról, a Vajdaságból is érkezetek résztvevők a rangos eseményre.

Az első korcsoport, a 4–6. osztályos tanulók igen nagy létszámban, 28 indultak, míg a második csoportba tartozó 7–8. osztályosok is nyolcan versenyeztek. Békés és Csongrád megye városai is jelen voltak népdalénekesei személyében.

Az igencsak hosszúra nyúlt vetélkedőn iskolánkat három tanuló, Nyári Levente 4.a, Buczkó Anita 5.b, és Kollár Martin 8.b osztályos tanulók képviselték.

Helyezést ugyan nem értünk el, mégis nagyon szép énekükkel, tehetségükkel elkápráztatták a hallgatóságot. Öröm volt részt venni ezen a színvonalas versenyen, ahol szebbnél szebb népdalok csendültek fel gyermekek előadásában, hitelesen, tisztán, messze hangzóan.

Minden résztvevő hatalmas élménnyel tért haza egy ilyen gazdag délutánról. Köszönjük a szervezők munkáját.

Szántó Lajosné
felkészítő tanár

 
Kollár Martin