2019. június 17-től 21-ig tartotta munkaközösségünk a hagyományos ÖKO-táborunkat.

 

A program keretében hétfőn a Vértói Hulladékudvarba látogattunk el, ahol a szelektív hulladékgyűjtés minden részletét megismerhettük. Még azt is, hogy ki szállíthat ide és milyen jellegű hulladékot. Betekintést kaptunk a veszélyes hulladékok leadásába, megtudtuk miből és hogyan lesz a komposzt. Sőt még újrahasznosítási ötleteket is láthattunk a telephelyen.

Kedden hajókiránduláson vettünk részt, ahol Ábrahám Krisztián, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa volt a túravezetőnk. Az általa hozott távcsövekkel megnézhettük a vízpart élővilágát, láttunk kócsagot. Amihez sajnos távcső sem kellett, minden eddiginél nagyobb uszadékot láthattunk, mely tulajdonképpen nem volt más, mint egy hatalmas úszó szemétsziget. Táborosaink elképedve szemlélték ezt az elrettentő dolgot, melyről a Délmagyarország hasábjain is olvashattunk, és láthattunk fényképeket az aznapi hírekben. A hajóról leszállva kisebb túrát tettünk a Boszorkányszigetre, ahol megtanultuk, hogy a szúnyogcsípésre jó az útilapu, az asztmára pedig az aprószulák főzete.

Szerdán, az előző évekhez hasonlóan sárkányhajóba szálltunk, ahol megtanították nekünk a helyes lapátfogást és gyakorolhattuk a szabálykövetést, hiszen ez egy olyan csapatsport, ahol minden mozdulat megkoreografált.

Csütörtöki napunkon az INDISÓ Klinikára mentünk, ahol láthattuk és szervezetünkön érezhettük a porlasztott só jótékony hatását. Megillatolhattuk az öröm, a nyugalom, a figyelem cseppjeit, hiszen egy kis illatterápiában is részünk lehetett. Stresszlabdát készítettek tanulóink só, liszt keverékéből, melyet utána haza is vihettek.

Végezetül pénteken a Dóm Látogatóközpontot kerestük fel, ahol kisfilmet mutattak nekünk a Dömötör toronyról, mely a Szent Demeter-templom maradványa. Majd belülről is megnézhettük – az élet kapuját átlépve – a régen keresztelő kápolnaként működött, Aba-Novák Vilmos freskóival díszített helyiséget. Ezt követően a tárlatvezető végig kalauzolt bennünket a kiállításon, majd megmásztuk a 91 méteres tornyot. A csodálatos kilátás feledtette velünk a fáradtságot, mely árán feljutottunk a magasba.

Csodálatos zárása volt ez gazdag és tartalmas hetünknek, amikor az időjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen verőfényes napsütésben, a város több játszóterén megpihenve, fagyizásokkal hűsítve magunkat éltünk át felejthetetlen kalandokat.

Programunkon 26 tanuló vett részt.

Kísérő pedagógusok voltak: Nagy Emese, Nemes Dániel, Vámos-Poljak Zsolt és Gregusné Juhász Eleonóra.

A programokat szervezte: Gregusné Juhász Eleonóra, az ÖKO-munkaközösség vezetője.

Fényképek az 1. napról
Fényképek a 2. napról
Fényképek a 3. napról
Fényképek a 4. napról
Fényképek az 5. napról