Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Tartalomjegyzék

Szabadidős tevékenység

A szabadidős tevékenységek között több éve szerepel már alsó tagozaton a néptánc, felső tagozaton a társastánc oktatása.

A gyerekek az otthonukon kívül az iskolában tartózkodnak legtöbbet. Ahhoz, hogy valóban a második otthonuknak tekinthessék iskolánkat, megpróbáljuk az osztálytermeken kívül is hangulatossá, széppé, kellemes atmoszférájúvá tenni a környezetüket. Közösségformáló ereje van ennek is, hiszen ötleteiket figyelembe véve, a megvalósításban is szerepet vállalva a szabadidő igazán hasznos eltöltése valósul meg.

A tanév során folyamatosan szervezünk programokat, ünnepségeket, versenyeket, vetélkedőket tanítványainknak.

Tanulóink minden tanévben eljuthatnak a Szegedi Nemzeti Színház és a Kövér Béla Bábszínház bérletes előadásaira, a Szent-Györgyi Albert Agóra programjaira, a Füvészkertbe, a Vadasparkba, a Móra Ferenc Múzeumba, a Somogyi Könyvtárba és lehetőség szerint minden, a városban megjelenő alkalmi kulturális programra.

Az osztályfőnökökkel együttműködve a szabadidő-felelős segít megszervezni az osztálykirándulásokat. Az ingyenes utazás lehetőségét is kihasználva a diákok Budapest számos múzeumában járhattak már:

  • Természettudományi Múzeum
  • Közlekedési Múzeum
  • Néprajzi Múzeum
  • Iparművészeti Múzeum
  • Parlament
  • Terror Háza
  • Művészetek Palotája
  • Csodák Palotája
  • Hadtörténeti Múzeum

A Diákönkormányzat szervezésében évente legalább egy alkalommal kiránduláson vesznek részt tanulóink (Fővárosi Nagycirkusz, Mikulásház, Tropicarium stb.) A helyi vöröskeresztes tagok számára évente kétszer kirándulást szerveznek a környék természeti értékeinek felfedezésére kollégáink. A diákoknak lehetőséget nyújtunk ahhoz, hogy közösséget alkotva dolgozzanak egy célért. Erre kiváló példa az iskolánk honlapján rendszeresen megjelenő Hírlevél. Fontos célkitűzés, hogy ezeket ők alakítsák, vegyenek részt a szerkesztésében, a kivitelezés minden fázisában. Ezzel a tevékenységgel is tudást szereznek, tanulnak, az élet különböző területein jártasságot szereznek.