A Kézilabdás „Régióválogatottak tornája" az U14 korosztály számára kerül megrendezésre. A 2000-es születésű fiúk két fordulóban találkoznak, és mérik össze tudásukat.

 

1. forduló

 

Az első forduló 2014. december 19. és 21. között Budapesten került megrendezésre, ahol – többedmagával – a Pick Szeged utánpótlásrendszeréből kiválasztott játékos, Balán Norbert (2001-es születésű PICK-Vörösmarty igazolás) a Badó László régiót (Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyei fiatalok) képviselte.

A fiúk a háromnapos mérkőzéssorozatban összesen négy mérkőzést játszottak. Ugyan a legtöbb lőtt góllal, három győzelemmel és egy vereséggel értek el szép eredményt, de a körbeveréses gólkülönbséggel a második helyen várják a nyári fordulót!

A csapat