A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában már évek óta folyik a néptánc tanítása az alsó tagozaton, tanórák keretein belül, illetve szakkör formájában is.

TánCentrum

Az intézmény az elmúlt évek alatt szoros szakmai kapcsolatot alakított ki a TánCentrum Szegedi Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnáziummal, melynek segítségével a növendékek szakképzett oktatók segítségével sajátíthatják el a népi játékok alapjait, illetve a néptáncot az első, harmadik és negyedik évfolyamon. A néptáncórák tanórán kívüli választható foglalkozások, amelyeknek a néphagyományok átadása, megszerettetése és a csoportokon belül a közösség erősítése a cél.

Ugró- és sorgyakorlatok

Én ebben a tanévben az 1.a és 1.b osztály oktatójaként kapcsolódtam be ebbe a folyamatba. A járványhelyzet miatt sajnos idén a hagyományos, jól bevált módszerektől eltérőkhöz kellett nyúlnunk a tanítást illetően. Az órákba jelenleg több mozgásfejlesztő, ugró- illetve ritmusgyakorlatot igyekszünk beépíteni, amelyeket a tanulókkal oszlopokban, sorokban, a megfelelő távolságot betartva végeztetünk, ezzel is követve a járványügyi előírásokat. Az ugró- és sorgyakorlatokhoz szerencsére többféle eszköz áll rendelkezésünkre az iskola testnevelés szertárából, mint pl.: létra, bóják, botok, labdák, zsámolyok, babzsákok. Ezeket kiválóan tudjuk alkalmazni ezeknél a gyakorlatoknál, ezáltal mókásabbnál mókásabb, változatosabbnál változatosabb feladatokat tudunk összeállítani a gyerekeknek óráról órára, amelyeket mindig nagy lelkesedéssel oldanak meg.

Rendszeres maszkhasználat

Mivel ebben a helyzetben most tilos a kézfogás, illetve az éneklés is, és mindemellett még a maszk használata is kötelező, így a tanulóknak nem tudunk jelenleg népi játékokat oktatni. Ehelyett viszont ezt az időszakot arra használjuk ki, hogy jobban tudatosíthassuk bennük az egyes tájegységekre jellemző táncmotívumokat, és ezek alaplépéseit jól begyakoroltassuk hangfelvételek segítségével. Emellett néprajzi alapismereteiket is bővítjük, illetve mozgáskoordinációjukat és ritmusérzéküket intenzívebben, változatos gyakorlatokkal fejlesztjük. Nagy örömmel tapasztalom, hogy a rendszeres maszkhasználat nem szegi szerencsére a gyerekek jókedvét. Mindig lelkesen vesznek részt az órákon, így azok nagyon jó hangulatban telnek. Remélem ez a jövőben is így marad és még többen kedvet kapnak majd az iskolából a tánctanuláshoz!

Bába Hajnalka
tanítónő