Vannak napok az iskola életében, amelyekre sokáig emlékezünk. A ballagás egy ilyen nap. Olyan pillanat, amikor egyszerre van jelen az öröm és a szomorúság, a büszkeség és a meghatottság. Ilyenkor egy kicsit megáll az idő, és visszagondolunk az együtt eltöltött évekre.
A végzős diákok utoljára járták végig az iskola folyosóit és tantermeit, ahol nyolc éven át tanultak, barátságokat kötöttek és számtalan közös élményt szereztek. Sokak szemében könny csillant, hiszen nemcsak egy tanév, hanem egy fontos életszakasz is lezárult.
Megható ünnepség keretében búcsúztattuk el nyolcadik évfolyamos tanulóinkat. A feldíszített iskolaépület méltó környezetet biztosított ehhez a különleges alkalomhoz. A műsorban elhangzott gondolatok felidézték az együtt töltött évek emlékeit, a közösen megélt sikereket és az iskolai közösség erejét.
A Szegedi Vörösmarty Iskola Alapítvány 2022-ben hagyományteremtő céllal létrehozta a KIVÁLÓ VÖRÖSMARTYS DIÁK emlékplakettet, melyet idén Ballai Dániel kapott meg. Dániel nyolc éven keresztül kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el, és emellett kiváló sportteljesítményt nyújt a Pick Szeged Kézilabda Akadémia U16-os csapat kézilabda játékosaként. Tanulmányai során végig a közösség hasznos és oszlopos tagja volt, segítve ezzel társai és tanárai munkáját
Sok éves hagyomány, hogy a ezen a napon jutalmazzuk azon iskolánktól búcsúzó tanulóinkat is, akik általános iskolás éveik alatt kimagasló teljesítményt nyújtottak. Oklevélben részesült Tóth Jázmin és Vass Réka közösségi munkájáért és példamutató magatartásáért.
A ballagás napján nemcsak kedves tanítványoktól búcsúzunk, hanem szüleiktől is, akik lelkes, odaadó munkájukkal sok éven át segítették, támogatták az iskolánkat. A 8.a osztályt segítő szülők: Fodorné Kovács Éva Anna, Pap-Hazuha Barbara, Dr. Ruszkai Márta, Tóth Margit.
A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola közössége szeretettel búcsúzik nyolcadikos tanulóitól, sok sikert kíván a középiskolai tanulmányaikhoz.