Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

 

Az utóbbi időben egyre népszerűbb a KÖTÉLUGRÁS Magyarországon: különböző rendezvényeken, ünnepi programokon is láthatunk ugróköteles fiatalokat, de egyre többen versenyszerűen is űzik ezt a látványos, ám cseppet sem könnyű sportot.

A mi iskolánkban évek óta rendszeresen gyakorolják az ugrálókötelezés fortélyait az edzéseken a gyerekek, és a városban már egyre szélesebb körben tudnak erről. Ezért is kapott ugróköteles csoportunk meghívást a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának tavaszi HÖK-napjára.

Tanulóink április 16-án, csütörtökön kora délután egyéni, páros és csapat gyakorlatokkal igyekeztek szórakoztatni az érdeklődő egyetemista közönséget. Ördög Nóra Eszter tanárnő, és Selmeci Tímea főiskolai hallgató vezetésével gyönyörű napsütéses időben, az egyetemi Sportcentrum udvarán nagy sikerrel mutattak be ízelítőt kis és nagyobb köteles produkciókból, és gyorsasági hajtásokból.

A jó hangulatú bemutató után a gyerekek jutalmul ugrálóvárban lazíthattak és „zsonglőrképző" foglalkozásokon vehettek részt, nagy örömükre. A rendezvény részleteit, hangulatát az ott készült képek jól tükrözik.

Képek