Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Márton-napi mulatság

A tavalyi év után végre idén először lehetőség volt egy nagyobb szabású zenés-táncos program megrendezésére az iskolában Márton-nap alkalmából.

A tanulók széles körű betekintést nyerhettek ezalatt a két nap alatt a népi kultúra világába. A Csergő banda által tartott koncert során, melyet hangszerbemutató követett, megismerkedhettek különféle népi hangszerekkel, mint pl. (ütőgardon, hegedű, brácsa, nagybőgő). Ezt követően egy fergeteges táncházban is részt vettek a gyerekek. Szászné Medvegy Veronika néptáncpedagógus vezetésével dunántúli ugrós táncokat, moldvai körtáncokat, illetve népi játékokat is tanultak az alsó és a felső tagozatos diákok. A táncolás mellett Bába Hajnalka tanítónő segítségével egy dél-alföldi népdalt tanultak és énekeltek közösen a gyerekek és a felnőttek a zenekar kíséretével.

Ha csak pár percre is, de mindenki megtapasztalhatta, hogy a közös éneklésnek milyen összetartó ereje van és milyen jó együtt énekelni!