Idén második alkalommal rendeztük meg iskolánkban a vöröskeresztes vetélkedőt, melyre február 2-án, kedden délután került sor.
A versenyről
Az izgalmas versenyt megelőzően a résztvevő gyerekek a vöröskeresztes szakkör foglalkozásain gyarapították tudásukat, melynek birtokában magabiztosan adtak számot ismereteikről. Az októberben induló programon hétről-hétre fejlesztették tudásukat a jelentkező diákok a Vöröskereszt legfontosabb célkitűzéseiből, az elsősegélynyújtás alapjaiból, hangsúlyt fektetve a balesetek megelőzésére is.
Az ifjú vöröskeresztes tagok közül 24 fő vállalta a megmérettetést. A négytagú csapatokban szerepeltek 2., 3. és 4. osztályos tanulók is. A verseny előkészítésében és lebonyolításában Gregusné Juhász Elelonóra és Ördög Nóra Eszter tanárnők is segítettek. Változatos feladatokban bizonyítottak a gyerekek, melyekről a fényképek is ízelítőt mutatnak. A legeredményesebben szereplő tanulók büszkén vették át okleveleiket és ajándékaikat.
Az I. helyezett csapat tagjai:
- Molnár Levente 3.b,
- Bakos Mirtill 3.b,
- Beleznai Bence 2. b,
- Szabó Ádám 2.b osztályos tanulók.
A vetélkedőt TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001 pályázat segítségével sikerült idén megszervezni, ennek köszönhetően minden résztvevő örülhetett valamilyen apró ajándéknak. Ismételten elmondhatjuk, hogy hasznos információkkal gazdagodtak a jelenlévők a jó hangulatú, tartalmas és tanulságos verseny végére.
Kocsispéterné Szemes Ágnes
iskola védőnő