Az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola és Oktatóközpont az elmúlt évek hagyományaihoz híven megyei szintű játékos természetismereti vetélkedőt hirdetett a madarak és fák napjára.
Céljuk a gyermeki fantázia és képzeletvilág megmozgatása volt. A felkészülésben nagy hangsúlyt kapott a 2017. év madara (a tengelic) és 2017. év fája (a vadalma), valamint az év madarai, rovarjai, emlősei, halai, hüllői, kétéltűi 2013–2016 évig, fajnév és kép alapján történő felismerése szintjén.
A rangos versenyt 2017. május 5-én rendezték, 20 csapat részvételével. Horváthné Kunstár Andrea megbízott intézményvezető megnyitója után megkezdődött a verseny.
Első feladatként a vadalmához kapcsolódó rejtvényt kellett megfejteni, majd a tengelicről szóló TOTÓ következett. A harmadik egy összetett, nagy figyelmet igénylő feladat két részből állt. A feladat első részében az iskola épülete előtt számozott kupakokat kellett keresniük a versenyzőknek, majd a második részben a megtalált kupakok alapján megkeresni a hozzá kapcsolódó borítékot, és abban az összekeveredett képeket kirakni.
A fél órás szünetben az Ezerjófű Egyesület finomságait kóstolhatták meg a gyerekek és a pedagógusok.
A vetélkedő második részében 4 helyszínen folyt a verseny. Volt, ahol kivetített képek alapján szólások, közmondások felismerése volt a feladat, máshol kockák segítségével állatok képeit kellett kirakni a résztvevőknek, majd megnevezni azokat. A könyvtárban videóbejátszás alapján minél több madárnév felsorolása volt a cél. Végül jól megmozgatták a versenyzőket, mert az iskola előtt elhelyezett szemétfajtákat kellett megfigyelni rollerezés közben, majd felismerni és a feladatlapon felsorolni azokat. Plusz pont járt azoknak, akik még azt is be tudták jelölni, hogy a látottak közül melyek komposztálhatók.
Iskolánk Vadalmák csapatát Hegyes Dóra 2.b, Bíró Csenge 3.b és Hegyes Máté 4.a osztályos tanulók képviselték. Diákjaink derekasan helytálltak, hiszen szoros küzdelemben csapatunk holtversenyben a 14. helyen végzett. Felkészítő tanáruk Turainé Magyar Ibolya volt.
Gratulálunk!
Gregusné Juhász Eleonóra
kísérő pedagógus
az ÖKO-munkaközösség vezetője