Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Iskolánk 2011. június 4-én kapta meg először az Ökoiskola címet. 2016-ban már a második ciklust teljesítettük, és méltán kiérdemeltük az Örökös Ökoiskola oklevelet.

Ökoiskola és Örökös Ökoiskola címek átadására került sor 2016. december 10-én, Budapesten a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Iskolánk képviseletében Gulyásné Szabó Klára intézményvezető vehette át a nekünk járó Örökös Ökoiskola oklevelet.

Varga Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője 51 intézmény vezetőjének adta át az Örökös Ökoiskola oklevelet, míg Román István földművelésügyi minisztériumi helyettes államtitkártól 32 olyan intézmény képviselője kapott díszoklevelet, akik már második alkalommal nyerték el az Ökoiskola címet.

Büszkék vagyunk a cím elnyerésére, és kérünk mindenkit, hogy a kiérdemelt címhez méltóan viselkedjünk a hétköznapokban!