Élmények, együttműködés és közös értékek
2026. szeptember 25. és október 5. között iskolánk 12 tanulója és két pedagógusa Erasmus+ diákmobilitáson vett részt a horvátországi Korčula szigetén, a Petra Kanavelić Általános Iskolában.
A hét azonban nemcsak a magyar–horvát, hanem a német–magyar kapcsolatok erősítéséről is szólt. A program célja az európai értékek megismerése, a kulturális sokszínűség elfogadása, a befogadás erősítése, valamint a nemzetközi kapcsolatok és az idegen nyelvi kommunikáció fejlesztése volt.
A mobilitás első napja az ismerkedés és a közösségépítés jegyében telt. A vendéglátó iskola gyönyörű, ünnepélyes fogadtatással, iskolabemutatóval és közös, játékos feladatokkal készült számunkra. A „Három ország – egy Erasmus” című kvíz segítségével a résztvevők játékos formában bővíthették ismereteiket egymás országairól. A nap során a mentális egészség, a serdülők közötti kapcsolatok és az erőszak megelőzése is fontos szerepet kapott. A befogadást és az együttműködést középpontba állító foglalkozások hozzájárultak az egymás iránti tisztelet és empátia erősítéséhez.
A második napon a tanulók betekintést nyerhettek a vendéglátó intézmény mindennapi életébe, és részt vettek a közösségi együttműködést elősegítő programokban. A vezetett városnézés során megismerkedtünk Korčula történelmi városának nevezetességeivel, építészeti örökségével és kulturális hagyományaival, Marco Polo utazásainak fontosságával. Az esti programok között a horvát kultúra egyik különleges eleme, a Moreška nevű hagyományos kardos tánc is megjelent.
A hét egyik kiemelkedő eseménye a Dubrovnikba szervezett kirándulás volt. A résztvevők sétát tettek a történelmi városfalakon, megcsodálták az Adriai-tengerre nyíló panorámát, és megismerkedtek a város gazdag történelmi és kulturális örökségével. A kirándulás során a tanulók a tantermi ismereteket valódi élményekkel egészíthették ki.
A csütörtöki programok középpontjában a fenntarthatóság és az aktív életmód állt. A hagyományos kozmetikumokról szóló workshop, a sportjátékok és a digitális foglalkozások egyaránt lehetőséget teremtettek az új ismeretek megszerzésére és a közös alkotásra. A tanulók csapatokban dolgozva létrehozták saját stílusú Erasmus-dalukat.
A pénteki zárónapon az európai uniós értékek, az összetartozás és a sokszínűség elfogadása került előtérbe. A záró ünnepségen helyi finomságokat kóstolhattunk meg. Végül vidám búcsút vettünk barátainktól, hiszen december elején ők látogatnak hozzánk.
A hivatalos programokon kívül is számos élményben volt részünk: megcsodáltuk Korčula szigetének szépségeit, gyönyörködtünk a tengerben, Split városát is felfedeztük, és izgatottan vártuk a hosszú vonatutat hazafelé.
Összességében a korčulai Erasmus+ mobilitás eredményes és élményekben gazdag hetet jelentett iskolánk tanulói számára. A megszerzett tapasztalatok hozzájárulnak személyes fejlődésükhöz, európai szemléletük erősödéséhez, és hosszú távon is ösztönzően hathatnak tanulmányaikra és közösségi szerepvállalásukra.
Tömösiné Csúri Edina és Rapavi Rebeka
Erasmus+ Student Mobility in Korčula – Experiences, Cooperation and Shared Value
Between 25 September and 5 October 2026, 12 students and two teachers from our school took part in an Erasmus+ student mobility programme at Petra Kanavelić Primary School on the Croatian island of Korčula. However, the week was not only about strengthening Hungarian–Croatian relations, but also about fostering Hungarian–German partnerships.
The aim of the programme was to explore European values, promote the acceptance of cultural diversity, strengthen inclusion, and develop international relationships and foreign language communication skills.
The first day of the mobility focused on getting to know one another and building a sense of community. Our host school welcomed us with a beautiful and festive reception, a school presentation and fun group activities. Through a quiz entitled “Three Countries – One Erasmus”, participants had the opportunity to learn more about each other’s countries in an enjoyable way. Mental health, relationships among adolescents and violence prevention also played an important role throughout the day. The activities focusing on inclusion and cooperation helped strengthen mutual respect and empathy.
On the second day, the students had the opportunity to discover everyday life at the host school and take part in activities promoting teamwork and community building. During a guided city tour, we explored the sights, architectural heritage and cultural traditions of the historic town of Korčula, as well as local connections to Marco Polo’s travels. The evening programme also featured a special element of Croatian culture: Moreška, a traditional sword dance.
One of the highlights of the week was a trip to Dubrovnik. The participants walked along the historic city walls, admired the panoramic views of the Adriatic Sea and discovered the city’s rich historical and cultural heritage. The excursion allowed the students to complement their classroom knowledge with first-hand experiences and lasting memories.
Thursday’s activities focused on sustainability and an active lifestyle. The workshop on traditional cosmetics, sports games and digital activities all provided opportunities to gain new knowledge and create something together. Working in teams, the students created their own Erasmus song, expressing their creativity and shared experiences.
On Friday, the final day of the programme, the focus was on European Union values, togetherness and the acceptance of diversity. At the closing ceremony, we had the opportunity to taste local delicacies. We then said a cheerful goodbye to our new friends, who will visit us in early December.
Outside the official programme, we also enjoyed many memorable experiences: we admired the beauty of Korčula Island, enjoyed the sea, explored the city of Split and looked forward to the long train journey home.
The Erasmus+ mobility in Korčula provided our students with a meaningful week full of valuable experiences. The knowledge and experiences gained during the trip will contribute to their personal development and help shape their European outlook. They will also be able to draw on these experiences in their future studies and community activities.