Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Állatvédelmi témahét

Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott az „Állatvédelmi Témahét” programsorozatához.

Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az állatok jogaira és védelmére, valamint ösztönözzük a gyerekeket a felelős állattartásra. Reméljük, hogy a témahét során a diákok az elméleti tudás mellett olyan tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtak, melyek felhívták figyelmüket az állatvédelem fontosságára, az állatok szeretetére és tiszteletére!

Kollégáink közül többen az adott korosztálynak megfelelő foglalkozásokat tartottak. Az 1.b. osztályos tanulók matematikaórán a kisebb, nagyobb fogalmát kutyás képekkel mélyítettek el. Magyarórán az állatos versek, mesék kapták a főszerepet, melyeket illusztráltak is. Tornaszobában az állatok mozgását utánozták, jógaórán pedig állatos jógakártyák mozdulatait jelenítették meg.

A 2.a. osztályosok magyarirodalom-órán a Cicaiskola című elbeszélést dolgozták fel, szövegértési feladatokat oldottak meg hozzá. Gyűjtőmunkában a házi macskáról ismeretterjesztő szöveget olvastak, lényeget emeltek ki, szókincsbővítéssel mondatalkotási gyakorlatokat végeztek; technikaórán fantáziaképet készítettek.

A 2.b. osztály tanulói a beporzók védelmével foglalkoztak. Rovaros sudokut oldottak meg a gyerekek, majd arról beszélgettek milyen tevékenységekkel veszélyeztetik illetve támogatják a beporzókat.

A 3.a. osztályosok etikaórán a felelős állattartás témáját dolgozták fel változatos feladatok segítségével, plakátot készítettek hozzá rajzórán és saját házi kedvenceik bemutatásán keresztül beszélgettek az állattartás szabályairól. Állatokat ábrázoló levélképet és gyurmából állatfigurákat alkottak.

A 3.b. osztályosok differenciált képességfejlesztésen Az állatok és kicsinyeik című szöveget dolgozták fel, majd betűrendbe tették az állatok neveit. Énekórán a Hallgatag erdő című dalt tanulták, melyhez illusztrációt is rajzoltak. Matematikaórán a számok többszöröseinek vizsgálatával pandákat mentettek; a hétpettyes katicabogár pedig segített a számok összeadásában és kivonásában.

A 2.évfolyamos Lego-szakkörösök állatkertet alkottak.

Az 5.b. osztály osztályfőnöki órájára Vadász, a kaméleon és Lulu, a törpehörcsög érkezett vendégségbe. Szeretnék egy kis állatot! felkiáltással csatlakoztak az állatvédelmi témahéthez. A kis tulajdonosok elmesélték társaiknak, hogyan vigyáznak kedvenceikre, hogyan gondoskodnak róluk, milyen tulajdonságaik vannak, milyen felelősséggel jár az állattartás.

Az angolórákon az alsósok állatokkal kapcsolatos ismeret- és szókincsbővítő játékos feladatokat oldottak meg, dalokon keresztül tanultak az állatokról; a felsősök projektmunkában dolgozták fel a veszélyeztetett állatokkal kapcsolatos tudnivalókat és osztották meg társaikkal.

A 6.b. osztályos diákjaink plakátot készítettek az állatok világnapja alkalmából. Iskolai szinten csatlakoztunk a „Gyűjtsd a kilogrammokat az állatokért! TeAdományozz!” kihíváshoz is.