A projektet az Európai Bizottság támogatta. A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
Mindig is vonzottak a hegyek? Szívesen bejárnál egy különleges zarándokhelyet, vagy megkóstolnád a híres francia konyhát? Most itt a lehetőség: az Erasmus+ programnak köszönhetően te is részese lehetsz egy felejthetetlen kalandnak!
Tisztelt Szülők! Egy igazán egyedüli és nagyszerű lehetőségre szeretném felhívni a figyelmüket, amelyet iskolánk az Erasmus+ támogatásnak köszönhetően valósítunk meg. 2025/26-os tanévben iskolánk 7–8. osztályos (13–15 éves) tanulói részt vehetnek dán diákmobilitáson.
Iskolánk 2021. óta vesz részt aktívan nemzetközi projektekben, kezdetben rövidtávú pályázatokat valósítottunk meg, majd mertünk nagyot álmodni, és alaposan tervezni, így 2023-ban megkaptuk az Erasmus+ akkreditációt, amivel kinyílt számunkra a világ.
Intézményünk Erasmus+ akkreditációjának köszönhetően 2024 novemberében 8 tanulónk diákmobilitáson vett részt Amszterdamban. Az együttműködés folytatásaként májusban Szegeden fogadtuk a holland barátainkat.
A márciusban Szegeden megrendezett projekthét folytatásaként májusban 12 diákunk utazott Spanyolországba, hogy részt vegyen az Erasmus+ mobilitási program következő állomásán.
Szeptemberben izgalmas kihívásba kezdtünk 6 ország együttműködésével, első nagyobb eTwinning projektünk a robotok és a művészet kapcsolódásából született.
Az Erasmus+ diákmobilitás keretében iskolánkban vendégül láttuk a jaéni Santa María de los Apóstoles tíz diákját és két tanárát.
2024 tavaszán két spanyol tanár látogatott job shadowingra intézményünkbe. A szakmai kapcsolatból további együttműködés is született: a környezet és fenntarthatóság témát a két intézmény szívügyeként kezeli, így novemberben 12 fő tanulónk utazott a jaéni Colegio Santa María de los Apóstoles iskolába, hogy belekóstoljanak más nemzet kultúrájába és a fenntarthatósághoz kapcsolódó közös projekteket valósítsanak meg.
Érdekelnek a robotok és a művészet? Szeretnéd más népek kultúráját közelebbről megismerni? Szeretnéd nyelvtudásod külföldön fejleszteni? Érdekel, hogy másik országban hogyan tanulnak a hozzád hasonló korú diákok? Jelentkezz iskolánk Erasmus+-akkreditációs programjának projektjére!