Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

 

Kötélugró házibajnokság Képek

 

A hagyományunkat megőrizve 2016. február 12-én újra kötélúgró házibemutatót és -bajnokságot szerveztünk iskolánkban.

A tornateremben 1415-kor kezdődött a program, melyre a résztvevőkön kívül érkeztek szülők, nagyszülők, testvérek és ismerősök. A rendezvényt iskolánk igazgatója, Gulyásné Szabó Klára nyitotta meg: felhívta a figyelmet a mozgás kiemelt szerepére az egészségmegőrzésben, és arra, hogy az iskola is támogatja ezt. Minden résztvevő kapott emléklapot és valamilyen finomságot, sőt a tavalyi évhez hasonlóan az első három helyezett érmet is kapott!

Idén 34 diák vett részt a házi bemutatónkon. Az esemény előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában Bernula Dóra, Héjja Izabella, Horváth Imola, Selmeci Tímea és Sárszegi Dávid segített. Közülük Imola tanítóképzős főiskolai hallgatóként jelenleg iskolánkban tölti szakmai gyakorlatát; Dávid pedig kötélugró edzőnek tanul a Szegedi Tudományegyetemen, korábban aktív versenyző volt, Európa- és Világbajnokságon is eredményesen szerepelt a magyar válogatott színeiben.

Korcsoportonként a következőket értékelte éremmel is a versenybíróság:

  • ½ perces gyorsasági futás (jobb lábas lépések száma),
  • egyéni szabadon választott gyakorlat (45-75 másodperc).

A gyorsasági feladatok után 12 perces folyamatos zenés bemutató: „DEMO” gyakorlat következett ismerős és új koreográfiákból. Ezután Dávid egyéni gyakorlatát csodálhatta meg a közönség. A résztvevők a verseny után a technika teremben örömmel fogyasztották a finom süteményeket, üdítőket.

A megyei KÖTÉLUGRÓ diákolimpiai verseny 2016. március 23-án, Mórahalmon kerül megrendezésre.

Köszönjük az iskola, a kedves szülők és minden segítő támogatását! Jó felkészülést!

Ördög Nóra Eszter

 

Versenyeredmények

Gyorsasági verseny

I. korcsoport

  • futás
    1. Kelemen Jázmin 60
    2. Varga Mira 55
    3. Dencsi Lili 48
  • dupla
    1. Kelemen Jázmin 47
    2. Varga Mira 38
    3. Molnár Zsófia 29

II. korcsoport

  • futás
    1. Buczkó Anita 54
    2. Papdi Kíra 52
    3. Nagy Brigitta 51
  • dupla
    1. Tomai Kinga 53
    2. Szűcs Dóra 48
    3. Nagy Brigitta 41

Egyéni, szabadon választott

I. korcsoport

  1. Kelemen Jázmin 3.b

II. korcsoport

  1. Tomai Kinga 3.a
  2. Szűcs Dóra 4.b
  3. Nagy Brigitta és Papdi Kíra 4.b