Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Idén először vett részt a mi iskolánk abban a Békefutásban, amit nemzetközisége miatt PEACE RUN  futásnak hívnak, ismernek világszerte! Örömmel tettük ezt, hiszen a világ több mint 140 országában már eddig is milliók vettek részt ebben a váltófutásban, melynek célja, hogy erősítse a nemzetek közötti barátságot.
A békét jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról-országra. A béke szellemében ehhez a váltófutáshoz csatlakozott a mi iskolánk is alsó és felső tagozatos, lelkes tanulóival: összesen 34 fővel, és két kísérővel: Tóthné Kőrffy Edina és Ördög Nóra Eszter tanárokkal.
A Városi Sportcsarnok bejárata előtt vártuk a Szőregről érkező csoportot egy másik iskola kisebb csapatával. Az eső ellenére a gyerekek és felnőttek egyaránt kitartóan vettek részt a futásban a régi hídon át egészen a Széchenyi térig, ahol a Városháza belső udvaránál egy szívet melengető rövid ünnepség, kis ajándék matrica és frissítő ásványvíz fogadott minden résztvevőt! Szép, új, különleges élményekkel gazdagodott minden résztvevő. Az ott  készült képek jól tükrözik a program hangulatát!

 

Képek megtekinthetők ITT!