Június 16-án délután utoljára szólalt meg az iskola csengője nyolcadikos diákjaink számára, hiszen elérkezett a ballagás napja.
Feldíszített folyosók és tantermek, szebbnél szebb virágcsokrok, elegáns öltözetek, gondosan beállított frizurák, segítséggel megkötött nyakkendők, megható és ismerős dallamok – mindezek azt jelezték, hogy különleges nap van. Nyolc évvel ezelőtt félénk és bizonytalan gyermekek először lépték át az iskola kapuját, most pedig reményteljes fiatal felnőttként távoztak. Az eltelt évek nem múltak el nyomtalanul: a küzdelmes mindennapok, a feszültséggel teli dolgozatok, a kalandos osztálykirándulások, a változatos programok, a baráti beszélgetések és még megannyi színes élmény formálta az egyéneket közösségé, és hagyott maradandó érzéseket, tanulságokat mind a diákok, mind a pedagógusok emlékezetében.
Az ünnepi műsor is tartogatott néhány érzelmes és emelkedett pillanatot: az osztályok éneklése, a tanári kórus előadása, a színvonalas és tartalmas beszédek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a ballagók számára a búcsú napja felejthetetlen és jelentőségteljes legyen. A szívélyes és motiváló gondolatok értékes szellemi útravalóval gazdagították a diákokat, zárásképpen pedig igazgatónő egy idézettel búcsúzott, amely méltóképpen összegezte a korábban elhangzottakat:
„Nem kívánom senkitől,
hogy csodás dolgot tegyen,
de joggal elvárom mindenkitől,
hogy mindig ember legyen.”
Az ünnepség hangsúlyos pontja volt a kiemelkedő tanulók jutalmazása, akik kimagasló tanulmányi eredményük, sportteljesítményük, szorgalmuk, illetve közösségi munkájuk miatt részesültek elismerésben. A díjakat Krizsánné Turcsányi Marianna intézményvezető, illetve Dr. Törökné Korim Andrea és Erdei Ágnes intézményvezető-helyettesek adták át.
A Vörösmarty Általános Iskola Alapítvány által tavaly létrehozott KIVÁLÓ VÖRÖSMARTYS DIÁK emlékplakettet idén Papdi Benett Bálint 6.a osztályos tanuló, illetve Bánóczki Jázmin Bella, Nacsa Nelli és Seres Csenge 8.b osztályos tanulók kapták.
OKLEVÉLBEN RÉSZESÜLTEK
- Nagy Konstantin Bence 8.b osztályos tanuló kimagasló tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért és sportteljesítményéért.
- Kun-Szabó Marcell 8.a osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi eredményéért és szorgalmáért.
- 8.a osztályból kimagasló sporteredményükért:
- Kocsis Alex,
- Szabó Bence.
- Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában végzett közösségi
munkájukért:
- Papp Dániel 8.a osztályos tanuló,
- Békési Annamária Laura 8.b osztályos tanuló,
- Béres Gergő 8.b osztályos tanuló,
- Dencsi Lili 8.b osztályos tanuló,
- Halász Gréta 8.b osztályos tanuló,
- Nagy-Vári Vince 8.b osztályos tanuló,
- Rácz Hanna 8.b osztályos tanuló,
- Szloboda László Rómeó 8.b osztályos tanuló.
A gyerekek és a pedagógusok mellett a vörösmartys közösség fontos építőkövei a szülők is, akik áldozatos munkájukkal és segítőkészségükkel nagymértékben hozzájárulnak az iskola fejlődéséhez. Fontos az intézmény számára, hogy igyekezetüket, támogatásukat jutalmazza, ezért köszönetképpen emléklapot és ajándékot vehettek át.
- A 8. a osztályt segítő szülők:
- Bartók Judit,
- Bomestar Branislava,
- Kocsis István.
- A 8. b osztályt segítő szülők:
- Pálfi Éva,
- Papp Szilvia,
- Seres Erika.