Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Határtalanul! Erdélyben

Idén ötödik alkalommal pályázta meg intézményünk a Határtalanul! programot. A nyertes pályázatnak köszönhetően 7.a osztály tavasszal Erdélybe látogatott. Az öt nap során sok szép helyet fedeztek fel, gazdag történelmi és kulturális élményekkel tértek haza.

Az utazást megelőzte egy rendhagyó szülői értekezlet és osztályfőnöki óra, ahol a szülők és diákok megismerték a pályázat célját, a főbb állomásokat és feladatokat.

Utazásunk első állomása Nagyszalonta volt, ahol Arany János szülőházát és az emlékkiállítást néztük meg. Második nap Kolozsváron, megemlékeztünk híres nagyjainkról a házsongárdi temetőben, majd meglátogattuk Mátyás király szülőházát és a Szent Mihály templomot és a körülötte lévő hatalmat teret Mátyás szobrával.

A program során szállásaink is változatos helyszíneken voltak: Magyarvistán, Szovátán és Harón vendégszerető házigazdák fogadtak minket. Szovátán a híres Medve-tó körül sétáltunk, és megcsodáltuk a természet szépségeit. Korondon kézműves termékek között válogattunk, és részt vettünk egy fazekasműhely bemutatóján, ahol a híres korondi kerámiák készítését láthattuk.

Nagy élményt jelentett a parajdi sóbánya meglátogatása is. A föld alatti hatalmas terek, a sós levegő és az egészséges környezet mind különleges hangulatot árasztott. Lehetőségünk volt betekinteni egy sóvágó munkájába is, aki elmesélte a sókitermelés folyamatát és nehézségeit.

Az utazás során rengeteget tanultunk Erdély történelméről, kultúrájáról, és a határon túli magyarság életéről. A Határtalanul! programnak köszönhetően nemcsak tudásunk bővült, hanem az összetartozás érzését is megerősítette bennünk ez a kirándulás.

Továbbhaladva Gyulafehérvárra érkeztünk, ahol felfedeztük a történelmi városközpontot, az erődöt és a székesegyházat. Az egyik leglátványosabb helyszín a Vajdahunyadi vár volt. A középkori várkastély gyönyörű építészeti részletei és történelme mindannyiunkat lenyűgöztek.

Az utolsó állomás Arad volt, ahol megemlékeztünk az aradi vértanúkról, és megtekintettük az emlékművet.

Hazaérve, a diákok előadást fognak tartani az élményekről az ötödik és hatodik osztályosoknak, illetve egy témanapot is fogunk tartani, ahol a programot fogjuk népszerűsíteni.

Nemes Dániel
osztályfőnök