A varsói diákolimpikon Európa-bajnokság után, szeptember 10-12. között nemzetközi gyermek atlétikai versenyt rendeztek Brnóban, ahol a szegedi Titán Triatlon Club is népes küldöttséggel képviselte magát – fantasztikus eredményeket elérve.
A Titán TC atlétái tavaly első alkalommal vettek részt ezen a nagyszabású versenyen, amelyen idén, az olimpia évében nem csak rekordok dőltek, de a résztvevők száma is. “A verseny fantasztikus megnyitóval kezdődött hétfő este, majd kedd reggel már korán a pályára szólították a versenyzőket. Az első napon szeles, meleg időjárás volt, ami kicsit összezavarta távolugróimat, akik közül csak Diallo Alina jutott döntőbe nagy szerencsével. 60 méteren jöttek a selejtezők, ahol két tavalyi győztes is rajthoz állt Répássy Hanna és Vas Evelin személyében. Sajnos náluk látszott, hogy fáradtak a varsói verseny és utazás miatt, de azért a döntőbe kerültek. Az első napot Kovács Gergely koronázta meg, aki a Diákolimpia 600 méteres győzelme után hasonló fantasztikus hajrával és óriási egyéni csúccsal nyert 800 méteren. Vacsora előtt még a 150-en indulók megkongatták a harangot, mivel 2-2 titános került a 13 évesek döntőjébe. Itt Bódis Gergő után Vas Evelin is győzött 150 méteren, míg Horvát Luca elcsípett egy 3. helyezést. 800 méteren Darabos Aliz részére jutott bronzérem, de itt mindhárom lányt ki kell emelnem. Dettike futásánál őrjöngött a lelátó, a kicsi leány élre állt és futott a győzelemért, amit igaz, egy kislány megpróbált tőle elvenni, de nem sikerült. Donát 1500 méteren egy helyezést javítva óriási egyéni csúccsal lett 2., míg 600 méteren Hanna és Blanka egy futamba kerülve próbáltak meg felfutni a dobogóra, ami csak egyikőjüknek, Hannának sikerült. Közben Niki a kislabdánál 6. helyezést ért el új egyéni csúccsal. Ezen a napon a nap rendesen elaludt, mert látni sem láttuk a felhőktől és a folyamatos gyenge szitálástól. Ettől függetlenül kiváló hőmérséklet uralkodott a pályán, aminek köszönhetően fantasztikus versenyeket és eredményeket értünk el” – olvasható Menyhárt Zoltán, a Titán TC atlétaedzőjének lelkes beszámolójában.
Eredmények:
Leány 11 évesek távolugrás:
…11. Halasi Blanka
Leány 11 évesek 60 m:
…5. Répássy Hanna 8,96 s
Fiú 13 évesek 60 m:
…5. Bódis Gergő 8,05 s
Leány 13 évesek 60 m:
…4. Vas Evelin 8,36 s
…Kerekes Nikoletta
Leány 13 évesek távolugrás:
…6. Diallo Alina 461 cm
…Horváth Luca
Fiú 13 évesek 800 m:
1. Kovács Gergely 2’13,76 egyéni csúcs
Fiú 13 évesek 150 m:
1. Bódis Gergő 18,83 s egyéni csúcs
…8. Kovács Gergely 19,63 s
Leány 13 évesek 150 m:
1. Vas Evelin 19,85 s egyéni csúcs
3. Horváth Luca 20,49 s egyéni csúcs
…Darabos Aliz
…Diallo Alina
…Bodai Bernadett
…Bernátsky Dorottya
Leány 13 évesek 800 m:
3. Darabos Aliz 2’26,71 egyéni csúcs
…6. Bodai Bernadett 2’31,70 egyéni csúcs
…11. Bernátsky Dorottya 2’34,05 egyéni csúcs
Leány 13 évesek kislabdahajítás:
…6. Kerekes Nikoletta 49,58 m egyéni csúcs
Fiú 15 évesek 1500 m:
2. Kopasz Donát 4’20,82 egyéni csúcs
Leány 11 évesek 60 m:
2. Répássy Hanna 1’51,20
…11. Halasi Blanka 1’59,79
Leány 99/01 4×60 m:
…4. Magyarország “A” váltó 33,59 s
…9. Magyarország “B” váltó 35,35 s
Ügyes kezű Vörösmarty-s diákok, készítettek madáretetőket a Baross László utcai óvoda udvarán élő madarak számára. Az esztétikus, igényesen elkészített házikók, nem csak a madaraknak, hanem a gyerekeknek is nagy örömet szereztek.
Külön örömünkre szolgált, hogy az egyik etetőbe befészkelt egy madár pár, tojásokat rakott és fiókákat nevelt.
Az lelkes kis óvodások a tél folyamán rendszeresen gondoskodtak a madarak etetéséről. Saját készítésű madárkalácsot gyúrtak, melyből bőven jutott a Vörösmarty iskola udvarának fáira is.
Köszönjük a diákoknak és az őket tanító, lelkes pedagógusoknak, hogy hozzájárultak az óvodánk udvarának „madárbaráttá” alakításának folyamatához.
A Baross László utcai óvodások
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ket_szegedi_tovabbjuto_az_x-faktorban/2300104/
Zentán vettek részt idei utolsó pályaversenyükön a Titán Triatlon Club atlétika szakosztályának ifjú titánjai.
Szombaton ragyogó időben a délvidéki Zentán a Titán TC 11 versenyzője vett részt az Alltech Kupa nevet viselő Zentai Nyílt Serdülő Bajnokságon, az idei utolsó pályaversenyen. Az összesen több mint 300 fős mezőnyben a szegedi hosszútávfutók remekül szerepeltek, minden számban ahol indultak győzelmet arattak az ifjak. Kovács Gergely 600 méteren a két bajnoki (diákolimpia, egyéni ob) címe mellé és a brnói 800 méteres győzelme mellé ezt a versenyt is megnyerte kiváló eredménnyel. Dömösi Petra és Pálfi Fanni a korábbi versenyzést folytatva ismét nagyszerű futást produkált, ezúttal előbbi javára dőlt el a küzdelem. Menyhárt Zoltán atlétaedző rajtuk kívül Bódis Gergő 200 méteres eredményét és Halasi Blanka hárompróbáját emelte ki, utóbbi e megmérettetés során ráadásul minden versenyszámot megnyert.
Eredmények:
Leány 2001/2002, hárompróba:
1. Halasi Blanka (8,9 s; 33,64 m; 415 cm) 105pont
Leány 1999/2000, 60 m:
1. Horváth Luca 8,2 s
2. Kerekes Nikoletta 8,7 s
Leány 1999/2000, távolugrás:
3. Horváth Luca 445 cm
Leány 1999/2000, 600 m:
1. Darabos Aliz 1'47,4
2. Bernátsky Dorottya 1'48,8
Leány 2001/2002, 600 m:
1. Dömösi Petra 1'54,8
2. Pálfi Fanni 1'55,3
Leány 1997/1998, 800 m:
1. Takács Eliza 2'29,8
Fiú 1999/2000, 200 m:
1. Bódis Gergő 25,4 s
Fiú 1999/2000, 600 m:
1. Kovács Gergely 1'37,4
Fiú 1997/1998, 1000 m:
1. Kopasz Donát 2'48,4
Gratulálunk a szép eredményekhez!
http://szegedma.hu/hir/szeged/2012/10/atletika-zentan-taroltak-a-titanok-fotok.html
„S P E A K U P" 2012 NOVEMBER 22.
Iskolánkban a Vörösmarty Hetek alkalmából városi angol nyelvi versenyt rendeztünk „SPEAK UP" címmel. Nem a hangosabb beszédre biztattuk ezzel a diákokat hanem inkább a „Beszélj őszintén", „Szólalj fel", „Győzz meg" értelemben választottuk ezt a címet.
Az angol nyelvet kiemelkedően sikeresen oktató, jó hírű iskolák jelentkeztek: Madách, Rókusi Tarján III, Gedói és Dózsa Iskolák. Az 5-es évfolyam feladata az volt, hogy két percen át beszéljen a versenyző saját magáról, családjáról, bármiről, amit szívesen oszt meg a hallgatósággal. A mondandójukat maguk állították össze, de természetesen szülők, vagy tanárok segíthettek, korrigálhatták, ha kellett. Hiszen a cél, hogy ezáltal is gyarapodjon a gyerekek tudása. A 6. évfolyamosoknak egy számukra szembetűnő, lehetőleg környezetvédelmi problémát kellett kifejteni, szintén két percben.
A zsűri tagjai Tasnádi Gáborné nyugalmazott angol tanárnő volt és Mészáros István tanár úr az Oxford University Press képviseletében, akinek a jutalomkönyveket is köszönhetjük.
Mindketten kiemelték, hogy a verseny nagyon jó ötlet volt, hiszen ezért tanulja mindenki a nyelvet, hogy beszélni tudjon, hogy közölni tudjon, hogy meggyőzni tudjon a saját gondolatairól. A versenyzők sorszámot húztak és ki-ki vérmérséklete szerint elmondta a többiek előtt mondandóját.
Az 5. évfolyamosok közül Tabatabai Petra lett az első, Szép Ferenc a második. Mindketten a Madách Iskola növendékei. Harmadik lett Vass Bettina a Vörösmarty Iskolából. A 6-os évfolyam versenyzői közül Schrettner Jakab, a Dózsa Iskolából lett az első, Takács Tamara a Madáchból lett a második és Laurinyecz Gábor a Gedóiból lett a harmadik.
A zsűri különdíját kapta és mindannyiunk csodálatát és elismerését vívta ki Schwann Vincent a Tarján III. Iskola tanulója, aki olyan magas színvonalon, és olyan kiejtéssel és hanglejtéssel tud angolul beszélni, hogy bármely tankönyv hanganyagát is elkészíthetnék vele. Hiába, angolul Angliában lehet a legszebben megtanulni!
A helyezettek angol könyveket kaptak ajándékba, az oklevél mellé, a részvételért pedig poszter és emléklap járt. Amíg a zsűri tanácskozott a versenyzők és kísérőik házi kalácsot ehettek és teát ihattak hozzá.
Jövőre ismét megrendezzük a SPEAK UP versenyt, 5-6-7-es évfolyamoknak, még izgalmasabb témákban, amelyeket a következő tanév elején hirdetünk ki.
Niemi Mária
tanárnő
A verseny szervezője
Helyezettek:
Rajzverseny |
Mesemondó verseny
|
Óvodások 1.Liszli Gábor 2. Börcsök Petra
1.osztályosok: 1.Kócsó Mátyás Zoltán 2.Magyar Sára 3. Pesterac Laura 2. osztályosok: 1. Szombati Adrienn 2. Ruzsa Bence 3. Erdei Regina 3. osztályosok: 1. Matijevic Kata 2. Szendrei Réka Noémi 3. Halla- Zsunyi thomas 4. osztályosok: 1. Szalai Klaudia
|
1-2 osztályosok: 3-4.osztályosok:
|
Megyei verseny
Helye: Szentes, Deák Ferenc Általános Iskola
Időpont: 2012. november 28. 13 óra
http://www.delmagyar.hu/sport/egy_zsak_ermet_nyertek/2307573/