…tette fel a kérdést csütörtökön, szeptember 28-án délelőtt a király iskolánk aulájában összegyűlt gyermekseregnek.
Az egészség fontos része a lelki egészség és jóllét is – erre kívánja felhívni a figyelmet a Lelki Egészség Világszövetsége, mely kezdeményezésére 1992. óta minden évben október 10-én tartjuk a Lelki Egészség Világnapját.
Tisztelt Szülők! Gyermekük általános iskolai tanulmányainak megkezdése nagy esemény családjuk életében, ehhez kívánunk segítséget nyújtani.
Az Európai Sporthét programsorozatához csatlakozva 2023. szeptember 23-án rendeztük meg hagyományos családi napunkat, ami idén a mozgás és a zene jegyében zajlott.
Rendhagyó módon indult a 2023/2024-es tanév a 7.a osztály számára. Az osztály tanulói szeptember 11–14-ig négy napot töltöttek el Lakitelek-Tőserdőn, a Kontyvirág Erdei Iskolában.
Bár a tanév június végén hivatalosan véget ért, az iskola zárt ajtói mögött nem állt meg az élet. Most visszaidézzük azokat a nyári eseményeket, tanulmányi és sporteredményeket, amelyeket az előző tanév projektjeinek, illetve pedagógiai munkájának köszönhetünk.
Tóth Istvánné Ildikó, intézményünk iskolatitkára életének egy fontos mérföldkövéhez érkezett, hisz szeptembertől már a jól megérdemelt nyugdíjas éveit kezdheti meg.
Tisztelt Szülők! Intézményünk minden tanulója alanyi jogon ingyenes tankönyvellátásra jogosult.
Intézményünk 2023 tavaszán ismét sikeresen pályázott az Erasmus+ Rövidtávú mobilitási programok keretén belül, ahol a Játsszunk EGYÜTT (Európai Gyermekközpontú Ügyesedő Tanulás Támogatás) című projektünkkel tanári képzésekre és diákmobilitásra nyertünk támogatást.
Tanulóink és pedagógusaink nagy lelkesedéssel vettek részt az Állatvédelmi Témahét programjaiban, melynek célja a gyerekek tudásának kiszélesítése, empatikus képességeik magasabb szintre emelése, ezáltal az etikus állattartásra, állatvédelemre ösztönzés.
Iskolánk tanulói összetétele, a jelenkor kihívásai és szakmai igényeink egyaránt indokolttá teszik az oktatás-nevelés módszereinek, hatékonyságának folyamatos újragondolását, fejlesztését és bővítését.
Június 16-án délután utoljára szólalt meg az iskola csengője nyolcadikos diákjaink számára, hiszen elérkezett a ballagás napja.