Kőrffy Olívia 2.b osztályos diákunk 2018. március 24-én Szerbiában járt, ahol Magyarkanizsán a 26. EURSHOW DANCFEST elnevezésű versenyen vett részt a Ritmus Tánc- és Fitnesz Stúdió színeiben, a gyerek Hip-Hop formációval 4. helyezést ért el.
Ezt megelőzően, 2018. március 23-án, pénteken – a Ritmus Tánc és Fitnesz Stúdió táncosaként – Olívia a Szent-Györgyi Albert Agórában lépett fel, a Ritmus Sugar csoporttal a „Moderntánc Fesztivál 2018” elnevezésű versenyen gyerek kategóriában, ahol 2. helyezettek lettek.
Eredményeihez gratulálunk!



2018. március 27–30. között első alkalommal rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szövetség az „Utánpótlás Magyar Kupa” versenyét Tatán.
Babits Mihály születésének 135. évfordulója alkalmából 2018. április 12-én tankerületi könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőt rendeztünk a 7–8. osztályos tanulók részvételével.
2018. április 19-én 12–16 óráig az iskolánk hátsó kapujánál.
A papírokat összekötve kérjük behozni!
Aki előtte tudja behozni az összegyűjtött papírokat, annak egy nappal előtte van rá lehetősége. Ebben az esetben a tantermekben tudjuk megőrizni.
Átvétel:15:30-ig, ezt követően mérni már nem áll módunkban.
Köszönjük segítségüket!
Tavaszi papírgyűjtés – plakát
Kocsis Anna és Rocskár Jázmin (2.b) rajzai
Mirtill idén is részt vett a PETRES–79 elnevezésű kerékpáros teljesítménytúrán 2018. április 8-án és teljesítette a 63,3 km-t kerékpárral, 5 óra 52 perc alatt a sáros töltésen.
Kitartásához és a szép eredményéhez szívből gratulálunk!


Tőkés Laura 2018. április 7-én, Szolnokon a Fit Kid országos Grand Prix bajnokságon 5. korcsoportban 17 indulóból a 3. helyen végzett.
Laurának mi is gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!


2017. október 2-án a Szegedi Tankerületi Központ fenntartásában működő Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezetői álláshelyére vonatkozó pályázati felhívás megjelent a Közigállás portálon.
Az AFS egy nemzetközi, önkéntes alapon működő, kormányoktól és vallásoktól független, nem profitorientált szervezet, melynek tevékenységét az UNESCO is elismeri.
Ebben az évben is a hagyományokhoz híven Mórahalmon rendezték meg a Kötélugró diákolimpia megyei döntőjét 2018. március 21-én.