A nemzeti fejlesztési miniszter – mint a Magyar Állam képviselője – a Groupama Biztosító Zrt-vel kötött az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. (VIII. 14.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározott baleset-biztosítási szerződést.
A Korm. rendelet 1.§-a értelmében baleset-biztosításban részesül minden Magyarország területén állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár 3. életéve betöltésének napjától 18. életéve betöltésének napjáig.
Az internet napjainkra a hétköznapi élet részévé vált. Szórakozáshoz vagy tanuláshoz, munkához vagy hivatalos ügyek intézéséhez, vásárláshoz vagy kapcsolattartáshoz is kiváló eszköz, segítségével pillanatok alatt szerezhető információ szinte bármiről.
Nem árt azonban tudni, hogy az internet használata során a számtalan előny mellett bizonyos veszélyekkel is számolni kell. Ezek a veszélyek elsősorban az internetre csatlakoztatott eszközöket (számítógép, telefon, TV stb.) és az azokon tárolt adatokat fenyegetik, de közvetve a pénztárcája vagy akár a testi-lelki egészsége is bánhatja annak, aki a szükséges ismeretek nélkül vagy a kockázatokat figyelmen kívül hagyva használja a világhálót. A felelőtlen magatartás másoknak is kárt okozhat, melynek akár jogi következménye is lehet.
Fontos kiemelni, hogy ezen veszélyek ellenére az internet alapvetően jó és hasznos dolog, érdemes kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, csak mindezt megfelelő tudatossággal és a szükséges ismeretek birtokában, így csökkentve minimálisra az előforduló kockázatokat.
Ezen ismeretek elsajátítását vagy felelevenítését szeretnénk segíteni azzal, hogy összegyűjtöttük néhány olyan webhely címét, melyek közérthetően veszik sorra a szükséges tudnivalókat.
| „A” hét | |
|---|---|
| hétfő | 1400–1600 |
| kedd | 1400–1600 |
| szerda | 1400–1600 |
| csütörtök | 1400–1600 |
| péntek | 1400–1600 |
| „B” hét | |
|---|---|
| hétfő | 1400–1600 |
| kedd | 1400–1600 |
| szerda | 1400–1600 |
| csütörtök | 1400–1600 |
| péntek | 1400–1600 |
Megjelent a 2017/2018. tanév rendjéről szóló 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet. A tanítás szeptember elsején, pénteken kezdődik, és 2018. június 15-éig tart, a tanítási napok száma 180.
A tanév rendje alapján tartunk digitális témahetet 2018. április 9. és 2018. április 13. között.
A miniszteri rendeletben meghatározott méréseket, értékeléseket a 2017/2018-es tanévben az Oktatási Hivatal szervezi meg május 23-án.
A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető.
Országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az 2018. január 9. és április 27. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az intézmények 2018. június elsejéig töltik fel a NETFIT® rendszerbe.
| Dátum | Ügyeleti órák | Ügyeletes |
|---|---|---|
| 2017. július 5., szerda | 8–12 óra | Gulyásné Szabó Klára intézményvezető |
| 2017. július 12., szerda | 8–12 óra | Hopenthalerné Fehér Ilona |
| 2017. július 19., szerda | 8–12 óra | Erdei Ágnes |
| 2017. július 26., szerda | 8–12 óra | Hopenthalerné Fehér Ilona |
| 2017. augusztus 2., szerda | 8–12 óra | Erdei Ágnes |
| 2017. augusztus 9., szerda | 8–12 óra | Hopenthalerné Fehér Ilona |
| 2017. augusztus 16., szerda | 8–12 óra | Erdei Ágnes |
Megjelent a 2016/2017. tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet. A tanítás szeptember elsején, csütörtökön kezdődik, és 2017. június 15-éig tart, a tanítási napok száma 182.
A tanév rendje alapján lesz pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6. és március 10. között, digitális témahét április 3. és április 7. között, valamint tartanak fenntarthatóság-környezettudatosság témahetet is, április 24. és április 28. között.
A miniszteri rendeletben meghatározott méréseket, értékeléseket a 2016/2017-es tanévben az Oktatási Hivatal szervezi meg május 24-én.
A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető.
Országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az 2017. január 9. és április 30. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az intézmények 2017. június elsejéig töltik fel a NETFIT® rendszerbe.
Jogszabályi háttér:
A korábbiakhoz képest a következő változások lesznek:
Emellett rászorultsági alapon iskolánkban a 5–8. évfolyamokon továbbra is biztosítjuk az ingyenes tankönyvellátást. Ennek érdekében felmérjük a normatív kedvezmény iránti igényt. A jogosultságot okirattal igazolni szükséges.
| Jogosult | Igazolás |
|---|---|
|
tartósan beteg tanuló |
emelt családi pótlék igazolása vagy szakorvosi igazolás |
|
sajátos nevelési igényű tanuló |
szakértői bizottság szakvéleménye |
|
három- vagy többgyermekes családban élő tanuló |
családi pótlék igazolása |
|
rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanuló |
a települési önkormányzat határozata |
Az ingyenes tankönyvellátást iskolánk
A tankönyvosztás pontos időpontját az iskola honlapján és az iskola kapuján közzétesszük.
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) tájékoztatója itt olvasható.
A KELLO számlaszáma: 64400068-30107825-11100049
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság tájékozatója a normatív kedvezmények igénybevételéről itt olvasható.
A 2016/2017. tanévre vonatkozóan az iskolák részére a visszáru intézménye megszűnt.
A megrendelt tankönyveket a fizetős diákok esetében közvetlenül a szülő – elállási jogának gyakorlásával – 2016. szeptember 15-ig küldheti vissza a KELLO részére. A költségek megfizetéséről a szülőnek/gondviselőnek kell gondoskodnia.
Visszaküldési cím:
Könyvtárellátó Nonprofit Kft.
2225 Üllő, Zöldmező u. 3.
A teljes tankönyvcsomag visszaküldése esetén nem kell kifizetni a tankönyvek árát.
A bontatlan tankönyvcsomagot egy papírdobozba csomagolva küldjék vissza a megadott címre. A csomag tartalmazza a tankönyvekről szóló Számlát és egy Elállási nyilatkozatot, melyben feltünteti gyermeke nevét, oktatási azonosítóját, címét.
Ha a visszaküldési határidőn belül (2016. szeptember 15.) a tanuló még nem kapta meg a tankönyvekhez tartozó Számlát, az Elállási nyilatkozatnak kell tartalmaznia a tanuló nevét, oktatási azonosítóját, címét, az iskola OM azonosítóját és nevét, valamint a visszaküldött tankönyvek címét és raktári számát.
Lehet csupán egy-két könyvet is visszaküldeni az elállási jog gyakorlásával, de ekkor is a teljes összeget be kell fizetni. Ez esetben az elállási nyilatkozat tartalmazza a bankszámlaszámot és tulajdonosa nevét, hogy a visszautalás egyszerűbb és gyorsabb legyen.
Amint a könyvek (kifogástalan állapotban, a számla másolatával, melyen jelölve kell legyen, hogy mely könyveket tartalmazza a csomag, illetve az elállási nyilatkozattal) visszaérkeznek a KELLO-hoz, pénzügyi osztályuk vissza fogja utalni a visszáruként megküldött könyvek árát.
Tankönyvellátással kapcsolatos szülői tájékoztató
ÖKO-tábort szerveztünk 2016. június 19–23. között, délelőtt 9–12 óráig. Iskolánkból indulva minden nap más helyszínre látogattunk el a 19 tanulóval.