Iskolánk új, egész tanévet átölelő KEREK EGY ESZTENDŐ programsorozatának első, egész napos eseményét szeptember 27-én tartottuk.
2019. október 4-én, pénteken iskolánk vöröskeresztes kirándulást szervezett Mártélyra. Hogy miért esett erre a különleges helyre a választás?
Nyílt órát tartunk 2019. május 30-án, csütörtökön 9 órakor.
A nyílt órát Schüssler Mónika tanító tartja.
A Boldogságóra Program fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus
Miért jó?
Sok szeretettel várjuk a középső csoportos óvodások szüleit!
A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola a tavalyi évhez hasonlóan elnyerte a Boldog iskola címet a 2019/20-as tanévre is.
A Vörösmarty mint örökös ökoiskola mindig igyekszik olyan programokkal motiválni a gyerekeket, amelyek ösztönzik őket környezetük megóvására, az egészséges életmódra, mindezt úgy, hogy felismerjék: tenni a jövőnkért úgy is lehet, hogy közben jól érezzük magunkat.
Megjelent a 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet. A tanítás szeptember harmadikán, hétfőn kezdődik, és 2019. június 14-éig tart, a tanítási napok száma 181.
A tanév rendje alapján tartunk digitális témahetet 2019. április 8. és 2018. április 12. között.
A miniszteri rendeletben meghatározott méréseket, értékeléseket a 2018/2019-es tanévben az Oktatási Hivatal szervezi meg május 29. napjára.
A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető.
Országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az 2019. január 9. és április 26. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az intézmények 2019. május 31-ig töltik fel a NETFIT® rendszerbe.
2019. március 1-jén a Szegedi Tankerületi Központ fenntartásában működő Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezetői álláshelyére vonatkozó pályázati felhívás megjelent a Közigállás portálon.
2019. február 25-én a Szegedi Tankerületi Központ fenntartásában működő Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezető-helyettesi álláshelyére vonatkozó pályázati felhívás megjelent a Közigállás portálon.
| Dátum | Ügyeleti órák | Ügyeletes |
|---|---|---|
| 2019. június 26., szerda | 9–13 óra | Erdei Ágnes ih. |
| 2019. július 10., szerda | 9–13 óra | Dr. Törökné Korim Andrea ih. |
| 2019. július 24., szerda | 9–13 óra | Dr. Törökné Korim Andrea ih. |
| 2019. augusztus 7., szerda | 9–13 óra | Erdei Ágnes ih. |
| 2019. augusztus 21., szerda | 9–13 óra | Erdei Ágnes ih. |