2017. március 8-án Mórahalmon rendezték meg a megyei kötélugró diákolimpiai versenyt.
2017. március 17-én a Szarvasi Gál Ferenc Főiskola pedagógiai kara által támogatott és szervezett „V. Kortárs Versmondó Verseny” résztvevői voltak iskolánkból Papdi Kíra és Lucza Lili 5. b osztályos tanulók.
Kiemelkedő teljesítményüket a zsűri arany (Papdi Kíra) és bronz (Lucza Lili) oklevéllel jutalmazta. Lányok, mi is szívből gratulálunk!
Papdi Kíra 5.b osztályos tanulónk 2017. március 13-án Szegeden, a Gregor József Általános Iskolában tankerületi Móra Ferenc olvasásversenyen vett részt, nem is akármilyen eredménnyel.
A bemutatott szép, hangos olvasását 2. helyezéssel jutalmazták. Mi is gratulálunk, és további hasonló sikereket kívánunk a jövőben is.
Prajda Alex 2.b osztályos diákunk a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Csongrád megyei fordulóján a másodikosok között 2017. március 3-án 6. helyezést ért el.
A versenyt Kecskeméten rendezték. Szép volt Alex! Csak így tovább! Gratulálunk.
2017. március 17-én rendezték a szerbiai Topolyán az „Égi húrok” 5. nemzetközi gitárversenyt.
A HEBE Kft. 2017. március 2-án Gödöllőn rendezte meg a „Hétköznapi hősök” elnevezésű országos olvasóversenyét. Iskolánk 3.b osztályos tanulója, Molnár Zsófia 7. helyezést ért el ezen a versenyen.
Kiváló teljesítményéhez gratulálunk, és további jó olvasást kívánunk!
2017. február 22-én a Tisza-parti Általános Iskola városi angol nyelvi versenyt rendezett normál tantervű 7. osztályos tanulók számára.
2017. február 19-én iskolánk több tanulója is részt vett és sikeresen szerepelt a kisiskolás bajnokság Orosházán rendezett fordulójában.