Február 20-án, hétfőn a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében rendhagyó történelemórán vettünk részt nyolcadikos tanulókkal.
Iskolánkban kötélugró házi bemutatót és bajnokságot szerveztük ebben a tanévben is az eddigi hagyományt megőrizve, de mégis megújítva.
A Szent-Györgyi Albert Agórában rendezték meg az idei Megyei Biciniuméneklési Versenyt, melyre 75 páros nevezett be.
Iskolánk 2011. június 4-én kapta meg először az Ökoiskola címet. 2016-ban már a második ciklust teljesítettük, és méltán kiérdemeltük az Örökös Ökoiskola oklevelet.
2017. január 24-én, kedden délelőtt, a verseny napján idén is pezsgett a Sportuszoda.
Tisztelt Szülők!
Kedves Ovisok!
A Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola felső tagozatos tanárai szeretettel várják az iskolába készülőket és szüleiket 2017. február 2-án 16 órától a Barangoló elnevezésű programunkra!

Vár a suli, vándoroljunk,
4.a osztályos tanulók
Tanárokkal bandukoljunk!
Sportoljunk és énekeljünk,
Több nyelven is nevetgéljünk!
Iskolánk kiválóan akkreditált Tehetségpont címet vehetett át a Tehetségpontok őszi találkozóján.
Martin sikerei tovább folytatódnak…
2016. december 8-án rendezte iskolánk humán munkaközössége a Vörösmarty Tankerületi Szavalóversenyt, melyen kilenc iskola tanulói vettek részt.
Iskolánkban az idei tanévben újdonságként a vízből mentés és elsősegélynyújtás oktatásával bővítjük az úszásórákat!