Március 12-én a 2. b osztályosok egy igazán különleges tesi órán vehettek részt: meglátogatta őket, majd a 4.b osztályt is két fiatalember, akik fogyatékkal élnek. Szabolcs mozgáskorlátozott, kerekes székben tölti életét, János pedig születése óta vak. Magával hozta hű társát, vakvezető kutyáját is. Az osztály kis tanulói felváltva, mindkettőjükkel megismerkedhettek.
Megtudtuk, milyen okos egy ilyen kutya. Még a magasságban jelentkező akadályokra is felhívja gazdája figyelmét, sőt, mivel csak fekete-fehéren lát a kutya, a zebránál mennyi mindenre figyel, hogy gazdáját biztonságban vezethesse át a túloldalra. Nagy segítség a nem látóknak a fehér bot is, amellyel az akadályok előre érzékelhetők.
Mindannyian tapasztaltuk, hogy János nem egy elkeseredett, szomorú ember, hanem teljes életet élő, magán és másokon is segíteni tudó és akaró férfi.
Szabolcs is nagyon szimpatikus volt mindannyiunknak. Miután elmondta a gyerekeknek mozgáskorlátozottsága okát, egy tévesen beadott védőoltás következményét, kipróbálhatták a gyerekek a kerekes széket is. Szabi elmondta magáról, hogy dolgozik, autót vezet, házas és a napokban várják 2. gyermekük születését. Láthattuk: normális, természetes életet tud élni székhez kötve is, sőt Budapesten dolgozik, mint szóvivő: maga és sorstársai életét egyengeti, segíti számtalan módon, sőt másokat, egészségeseket is támogatnak, például Borsod megyében cigány gyerekek segítői. Szabolcs a "Nem adom fel" együttes tagja is egyben, akik arról énekelnek, ami a nevük. Egy másik jelmondatuk: "Jobb velünk a világ", tevékenységükkel, jelenlétükkel bizonyítva, hogy igenis van értelme az életüknek, munkájuknak, fáradozásaiknak a mindennapokban. Szabi pólóján hátul még egy feliratot láthattunk, ami szintén elgondolkodtató lehet számunkra: Fogyatékosok az "egészségesekért". Vajon ki a fogyatékos, ki az egészséges? Talán mi magunk tehetünk a legtöbbet azért, hogy egészségesek legyünk testileg-lelkileg, és a fogyatékosok lehet, hogy egészségesebbek nálunk?
Szabolcs és János ebben a rövid találkozásban bebizonyították a jelenlévő gyerekeknek, hogy nagyobb érték a belső rend, a kiegyensúlyozott életmód, mint a külső látszat. A rosszból is lehet kihozni valami jót. Minden gyermeknek szüksége lenne egy ilyen közvetlen, személyes találkozásra ezekkel a " fogyatékkal" élő emberekkel, hogy megtanulják, hogyan viszonyuljanak hozzájuk, kik ők és mivel tudják őket igazán segíteni, természetesen viselkedni velük, ugyanakkor egyenlő partnernek tekinteni őket minden helyzetben.
Kötélugró csoportunk nagy sikerrel lépett fel Szegeden a városi gyermeknapi programokon:
Május 26-án szombaton Új-rókuson, és 27-én vasárnap kora délután a Szent István téren. A képek a Százszorszép Gyermekház művészeti csoportjainak évzáró GÁLA műsorán készültek. Iskolánk tanulói színvonalas bemutatót tartottak a hálás és kíváncsi közönség nagy megelégedésére, Ördög Nóra tanárnő vezetésével. Igazán jól érezték magukat tanulóink, amihez a szervezők finom kürtös kaláccsal, üdítőkkel és egyéb ingyenes programokkal járultak hozzá. Köszönjük mindenkinek a szép hétvégét!
Társadalmi munka az iskolában
Április 29-én, szombaton különleges nap volt az iskola életében.
Segítőkész szülők, tenni vágyó tanárok, iskolai dolgozók és lelkes diákok társadalmi munkát vállaltak az iskolában.
Az épületben, az udvaron és az iskolát körülvevő parkrészen folytak a munkálatok. Több tanteremben is átfestéssel megújultak a padok, szebbek lettek a folyosói falrészek. Gondozottabb lett az iskola előtti zöld terület és megszépült az udvari virágoskert.
A futópályán a salakelterítéshez gépi segítséget kaptunk szülői felajánlásként.
Több család festékanyaggal és munkaeszközzel támogatta a karbantartási munkákat.
Ezen a napon nem csak az időjárás volt csodálatos, hanem az az összefogás is, amellyel szebbé, otthonosabbá tettük környezetünket.
A lelkes munka után mindenkinek jól esett a közös ebéd.
Megszépült az iskola!
Köszönjük mindenkinek, aki segített!
|
Kedves Szülők és Kollégák! |
|
Iskolánk tanulói és pedagógusai nevében ezúton köszönöm |
|
az alább felsorolt szülőknek, tanulóknak és kollégáknak |
|
iskolánk szépítése érdekében végzett munkáját, felajánlását. |
|
Agócsyné Vígh Julianna |
|
Ágoston Csaba Dániel |
|
Ágoston Roland Attila |
|
Ágostonné Halász Éva |
|
Antal Éva |
|
Átyim György |
|
Baksa Géza |
|
Baksa Péter |
|
Baksáné Berek Katalin |
|
Bánáthy János |
|
Bánáthy Jánosné |
|
Barna Etelka |
|
Bere Zsigmondné |
|
Bódi Katalin |
|
Bodnár Dorina |
|
Borbély László |
|
Borgye Sára |
|
Dlusztus-Páble Erzsébet |
|
Dobosné Szunyog Katalin |
|
Dr. Kapronczayné Batta Zsuzsanna |
|
Dr. Törökné Korim Andrea |
|
Engi Imre |
|
Engi Péter |
|
Erdei Ágnes |
|
Fazekasné H. Erzsébet |
|
Gáspár Andrea |
|
Gregusné Juhász Eleonóra |
|
Harangozó házaspár |
|
Hegyközi Tamás |
|
Herczeg Mihály |
|
Hopenthalerné Fehér Ilona Tábith Mihály és Tábithné Bárkai Zsuzsanna |
|
Horváthné Tímár Mária |
|
Jankovics Ferenc |
|
Judik Gábor |
|
Kanalas György |
|
Kecskeméti János |
|
Kelemen Zsolt |
|
Kiss Bendegúz |
|
Kiss Botond |
|
Kiss Lajos |
|
Kissné Oláh Boglárka |
|
Kósa Noémi |
|
Lados István |
|
Lukács Krisztián |
|
Maczelka Antal |
|
Markovics Andrea |
|
Matijevic Benedek |
|
Matijevic Kata |
|
Matijevic Róbert |
|
Matijevicné Pallag Rita |
|
Megyesi Anikó |
|
Molnár Éva |
|
Nagy Emese |
|
Nagy Gyöngyi |
|
Nagy János |
|
Nemes Dániel |
|
Niemi Mária |
|
Nyerges Lajos |
|
Ördög Nóra Eszter |
|
Péter Szabolcs |
|
Pusztai Csenge nagypapája |
|
Pusztainé Molnár |
|
Schüssler Mónika |
|
Sitkei Ágnes |
|
Stavri Edit |
|
Szántó Lajosné |
|
Szemendri Máté |
|
Szép Noémi |
|
Szitásné Kőszegi Irén |
|
Tarjányi Marcell |
|
Timár Csilla |
|
Tóth Ferencné |
|
Tóth Istvánné |
|
Turainé Magyar Ibolya |
|
Tűz József |
|
Vágó Attila |
|
Zádori Benedek |
|
Zimányi-Kovács Ferenc |
Gulyásné Szabó Klára
igazgató
A szegedi iskola-védőnők szervezésében immár 3.éve megrendezésre kerülő városi, egészségügyi témájú verseny helyszínéül idén a VADASPARK területét választották nagy örömünkre a szervezők. Remek ötlet volt, mert rendkívül változatos, igazán természet közeli, különleges feladatok is helyet kaphattak az előző években már megszokott (elsősegély nyújtás, rekeszmászás, gyógynövény felismerés stb.) próbatételek mellett.
Június 7-én (csütörtökön), idén is az előző évekhez hasonlóan, külön versenyeztek az akadályokon a közép, és általános iskolások. Ezen a szép, napsütéses napon összesen 35 csapattal 175 tanuló és 24 védőnő vett részt a reggel 9-től kb. 1-ig tartó rendkívüli programon, melynek a végén, az eredmény hirdetésnél minden résztvevő kapott valamilyen ajándékot! Ez is mutatja mennyire jó volt a szervezés! Köszönjük kedves Védőnők! Az ott készült fotók önmagukért beszélnek!
Iskolánkat négy "végzős" tanuló képviselte: Engi Péter és Onódi Kinga 8/a, valamint Dorogi Martin és Szentesi Alexandra 8/c osztályos tanulók. Remekül helyt álltak, igazi csapattá kovácsolódtak össze a Vörösmarty-s gyerekek a vetélkedő során, és a megtisztelő 8. helyen végeztek Ördög Nóra tanárnő kíséretében. A tanulók felkészítésében még Kocsisné Szemes Ágnes védőnő, Horváthné Tímár Mária és Szitásné Kőszegi Irén tanárnők vettek részt. Az iskolánk nevezéséhez szükséges színvonalas, mutatós, plakát elkészítésében főként Berkó Michelle 7/a osztályos tanulónk jeleskedett.
Köszönet mindenkinek, aki hozzájárultak e nemes célokat kitűző verseny sikeréhez. Mi biztosan jövőre is ott leszünk a "Hajtás" sorozat izgalmas állomásain.
"Tavaly lettem hatéves,
Ez a hetedik,
Iskolás leszek, mire
Ez is letelik."
Szeptember harmadikán kevéssel nyolc óra előtt már minden első osztályos izgatottan várt az iskola udvarán. Hiszen őket köszöntötte a negyedik és ötödik osztályosok műsora, amelyben négy első osztályos is mondott verset. Ezek után megkapták az emléklapot, iskolai emblémával ellátott pólót és íróeszközöket.
Műsorban résztvevők:
első osztály:
Krékity Mátyás
Fendrik Erik
Nagy Gábor Márk
Horváth Luca
ötödik osztály:
Császár Nikoletta
negyedik osztály:
Vas Virág
Tűz Petra
Kelemen Dorina
Kiss Dominik
Rácz Norbert
Csányi Kristóf
A 6.a és a 6.c osztály az idei tanévben is együtt kirándult.
Busz
Az első nap Egerbe látogattunk.
Megérkezés
Megnéztük a vár nevezetességeit, megcsodáltuk az irodalmi és történelmi emlékeket.
Panoptikum
Vár
A második napot Szilvásváradon töltöttük, ahol erdei iskolai programon vettünk részt a Szalajka-völgyben, melyet a Vörösmarty Iskola Alapítvány és az Odessza II. Sz. Alapítvány támogatott.
Kisvasútról gyönyörködtünk a Bükki Nemzeti Park szépségeiben.
Szilvásvárad – kisvasút
Csapatokban versenyeztünk, a látottak alapján feladatlapokat töltöttünk ki a Szalajka –völgy természeti csodáiról.
Csapatverseny - term. csodái
Túraútvonalunk az istállós – kői Ősemberbarlanghoz vezetett.
Túraútvonalunk
Mindannyiunkat lenyűgözött a Fátyol – vízesés.
Fátyol – vízesés
A szabadtéri kiállításon megismerhettük a fafeldolgozás munkafázisait.
Fafeldolgozás
A természetben hasznosíthattuk a tanteremben megszerzett tudásunkat. Felejthetetlen élményekben volt részünk és nagyon sok ismerettel gazdagodtunk.
Köszönjük az Alapítványaink támogatását!
Iskolánk pedagógusának Gregusné Juhász Eleonórának leánya, Gregus Brigitta 2012.V.22-én Debrecenben az Úszó Európa Bajnokságon 1:10,59-es olimpiai B szintet úszva 100 méter mellúszásban kvalifikálta magát az olimpia 4-szer 100-as női vegyes váltójába. Így kijutott a XXX. Nyári Olimpiai Játékokra tartalékként.
Élményeit osztotta meg fényképei segítségével tanítványainkkal, szüleikkel és azon kedves vendégeinkkel, akik megtekintették iskolánk aulájában szeptemberben olimpiai kiállításunkat.
Azok, akik nem tudták megnézni a képsorokat, most fényképes összeállításunk segítségével újra átélhetik az olimpia nagy pillanatait.
Köszönetet szeretnénk mondani, amiért mindenki vigyázott a kiállított tárgyak épségére.
Az eseményről készült képeket IDE kattintva tekinthetik meg!
9 km-es táv megtétele maximum 120 perc alatt az iskola közelében lévő töltésen. 7 db ellenőrző pont érintése, igazoló lap aláíratása, lepecsételtetése az ellenőrző pontokon lévő tanárokkal. A 3. és a 4. ellenőrző pont között lévő 2012 méter lefutása. Külön versenyt hirdettünk az alsósok és a felsősök között. A programot nagyon élvezte az iskola minden diákja és pedagógusa.
Alsósaink közül a 3.a , a felső tagozaton a 6.a osztály teljesítette leggyorsabban a feladatot.
Az eseményről készült képeket IDE kattintva tekinthetik meg!
2012. október 5-én olimpiai vetélkedőt rendeztünk 3. 4. osztályos napköziseinknek.
Meghívott vendégeink voltak: Bódis Gergő 7.a és Benák Armand 6.b osztályos tanulók.
Gergő Brnoban lett Európa bajnok 150 méter futásban. Tanulóink kérdezhettek tőle, és sok érdekeset megtudtunk: pl.: azt, hogy izgul-e a versenyek előtt, mióta sportol stb. Gergő erről a rendezvényünkről is edzésre sietett, hiszen másnap Zentán egy nemzetközi versenyen kellett indulnia.
Másik meghívott sportolónk, Benák Armand volt, aki nyáron Tampában az Ugrókötél Világbajnokságon lett 3. helyezett. Gyakorlatát élőben és videón is megtekinthették tanítványaink. Nagyon sok érdekes dolgot megtudtunk a versennyel kapcsolatban Armandtól és édesanyjától.
Sportolóinkra büszkék vagyunk. További jó versenyzést kívánunk nekik, és hasonlóan szép eredményeket!
Olimpiai vetélkedő eredménye:
1. helyezett: 4. a osztály csapata ( „Nagy László csapat": Tamási Dániel, Szalai Patrik, Nagy-Pál Máté, Kószó Máté, Rea Barnabás )
2. helyezett: 3. a osztály csapata ( „Gyurta Dániel csapat": Kiss Anna, Krékity Vera, Kószó Balázs, Almási Csenge, Nádházi Bence )
3. helyezett: 3. b osztály csapata ( „Olimpikonok csapat": Szabó Alex, Baka Dániel, Körmendi Kata, Radics Szintia, Vinkó Barna )
4. helyezett: 4.b osztály csapata ( „Londoni olimpia csapat": Borgye Sára, Vas Virág, Novaki Laura, Lajos Dominik, Mari Bendegúz )
A helyezetteknek gratulálunk!
Az eseményről készült képeket IDE kattintva tekinthetik meg!