Néptáncosok bemutatkozása:
„Járd ki lábam, járd ki most, nem parancsol senki most…” címmel a Nemzeti összefogás napja alkalmából június 4-én fél ötkor adtak számot iskolánk tornatermében a néptáncot tanuló gyerekek arról a tudásról, melyet ebben a tanévben elsajátítottak. A különböző tájegységek táncaival ismerkedhettünk ezen az estén. A szép zene és a pergő táncok mellé varázslatos ruhák is társultak, melyet a Szeged Táncegyüttes bocsátott rendelkezésünkre. Köszönet érte nekik.
Szerepeltek az 1.a, 1.b, 2.a, 3.b osztály tanulói.
A táncokat betanította Halminé Nagy Edina tanító nő.
Diákjainknak is és Edina néninek is hálásan köszönjük ezt a csodás élményt, melyben részesülhettünk
Iskolánk ezen a napon (június 4-én) megkapta a Vöröskeresztes Bázisiskola táblát, melyet igazgatónőnk Gulyásné Szabó Klára vett át Buknicz Ivett és Sasvári Krisztina megyei Vöröskeresztes vezetőktől. „Az én anyukám így segít „ címmel meghirdetett vöröskeresztes rajzpályázat díjazottjai is ekkor vehették át jutalmukat pályamunkájukért:
3. helyezett : Simon Lara, különdíjas: Jankovics Emma 3. b osztályos tanulók
Képek megtekinthetők ITT!
Nyíregyházán a Bem József Általános Iskolában a nagyon vendégszerető MONBEBÉ alapítvány, mint házigazda rendezte meg a keleti csoport U8 korosztály fiú csapatainak országos elődöntőjét.
A sérülések ellenére sikerrel fejezték be a Vörösmartys fiúk a küzdelmet, második helyezettként az országos döntőn képviselik a várost és az iskolánkat.
A győztes csapat tagjai: Újházi Bendegúz, Szűcs Zoltán, Fogarasi Márk, Judik Simon, Záhonyi Botond és Kisalbert Tamás.
Június 3-án vasárnap a DALA Alapítvány rendezett meghívásos tornát a 2004-e születésű szivacskézilabdásoknak. A Vörösmarty fiú csapata veretlenül, 5 csapatot legyőzve szerezte meg a Kupát. Fogarasi Márk 2.a osztályos tanuló lett a torna gólkirálya.
Gratulálunk, és sok sikert kívánunk az országos elődöntőre is.
Képek megtekinthetők ITT!
Iskolánk diákjai 2013.09.14-én szombat délelőtt részt vettek a TeSzedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban.
A televízió csatornáinak beszámolói megtekinthetők az alábbi linkeken.
- RTL Klub Most! (15:52 perc)
- Hir24 (10:18 perc)
Képek ITT!
A Magyar Atlétikai Szövetség kezdeményezésére az előző tanévtől kezdve az általános iskolák alsó tagozatán beindult a Kölyök Atlétika Program. Iskolánk testnevelői a továbbképzési és előkészületi feltételeket teljesítették, így augusztus végén iskolánk megkapta a várva-várt ( kb. 260 ezer Ft értékű! ) sport eszköz oktatási csomagot. Tanulóink örömmel birtokba is vették rögtön az újszerű, sokoldalúan használható, vidám-élénk színű sportszereket!
Képek megtekinthetők ITT!
Gábor Dávid, iskolánk tanulója 2013. szeptember 14-én részt vett a Kuskunhalason megrendezett XIII. Testvérvárosok Nemzetközi Ökölvívó Kupáján, ahol a 41.5 kg-osok között 1. helyen végzett.
Bővebben ITT olvashat róla.
Megtekinthető képek a galériánkban.
Bódis Gergő, iskolánk tanulója 2013. szeptember 9-11. között részt vett a Brnoban megrendezett European Kids Athletics Games Nemzetközi Versenyen, ahol 300 méteres futásban 3. távolugrásban 9. helyen végzett.
Bővebben ITT olvashat róla.
Megtekinthető képek a galériánkban.
A Cities4Cycling nyitórendezvényét a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában tartotta. A gyerekek görgős párviadalra nevezhettek be, és kipróbálhatták a kerékpáros ügyességi pályát is.
A képek megtekinthetők ITT!
Lovász Luca és Farkas Richárd 3.a és Lovász Janka 1.a osztályos tanulók a Kecskeméten megrendezett országos búvárúszó versenyen ismét remekeltek.
A cikk korrigálása: Lovász Luca 50m pillangón 3. helyezést ért el. Lovász Janka eredményeihez pedig hozzátartozik, hogy 8 évesek között úszott.
Bővebben itt olvashat róluk.
Kószó Máté, iskolánk 5.a osztályos tanulója 2013. november 16-án szombaton, Szlovákiában, Kassán nemzetközi taekwondo kupán vett részt, ahol három küzdelmet vívott, és első helyen végzett. Jutalma egy kupa és egy aranyérem lett. Gratulálunk!
Részletek a Délmagyarország tudósításában.
December 1-je minden évben nevezetes nap számunkra. Vörösmarty Mihály születésnapjára emlékezünk ekkor. Iskolánk névadójának emlékművét a Nemzeti Emlékcsarnokban, a Dóm téren idén az alsó tagozat minden tanulójának részvételével megkoszorúztuk. Felidéztük éltét, költészetét, legismertebb műveit. Idén a 4. a osztály tanulói készültek fel lelkiismeretesen a költő pályájának ismertetésével. Közösen elszavaltuk a Szózat első két versszakát. A felső tagozatosok nevében is elhelyeztük a koszorúnkat. Büszkék vagyunk, hogy iskolánk névadója előtt kifejezhettük tiszteletünket, hálánkat.
Szántó Lajosné
Az eseményről készült képek megtekinhetők a galériánkban.