A rókusi Családi Napon október 10-én, szombaton fellépett KÖTÉLUGRÓ csoportunk is. A gyerekek kezében olyan gyorsan pörgött az ugrálókötél, hogy szemmel alig lehetett követni - állapították meg a közönség soraiból. Minden bizonnyal a nézők közül sokan próbálkoztak gyermekkorukban az ugrálókötelezéssel, de a fellépő tanulók egy teljesen más dimenzióban használták ezt a játékszert és egyben sportszert.
Köszönjük a szervezőknek a meghívást és az ajándékokat! Nagyon jól éreztük magunkat, érdemes megnézni az ott készült fényképeket is!
Ördög Nóra Eszter
testnevelő tanár, edző
A Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája a 8. osztályos tanulók számára „Egészséges életmód” vetélkedőt szervezett október 14-ére. Idén először mi is beneveztünk erre a különleges és tartalmasnak ígérkező versenyre.
Az iskolánkat Veszelinov Sztefán, Juhász Brigitta, Dragity Dávid és Mucsi Máté 8/b osztályos tanulók képviselték. Lelkesen dolgoztak együtt az előfeladatok elkészítésében és az adott témakörökben való ismeretek mélyítésében. A 10 feladatból álló, izgalmas, változatos verseny során jó hangulatban sokat tanulhatott minden résztvevő az egészségről, mi is így tettük.
Bár nem sikerült a legjobbak közé bekerülnünk, de mindenképp jó élményekkel gazdagodva búcsúztunk a helyszínről. A képek is elárulják milyen sokan voltunk!
Ördög Nóra Eszter
felkészítő tanár
A Vörösmarty-hetek első programjaként 2015. november 17-én került sor a természettudományos munkaközösség szervezésében az 5-6. évfolyamosok „Egészséges életmód” vetélkedőjére. Programunk fő célja, hogy felhívjuk tanulóink figyelmét az egészséges életvitelre, az egészségvédelem fontosságára, az egészséges életmód iránti igény kialakítására. Minden osztályból két-két 3 fős csapat vett részt a versenyen. A tanulók játékos feladatok megoldásával mérhették össze a fogápolással, az egészséges táplálkozással, a tisztálkodással, a mozgással és a sporttal kapcsolatos ismereteiket. A vidám, jó hangulatú vetélkedőn részt vevő diákok valamennyien egy-egy egészséges táplálkozást szolgáló, egészséges élelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagot vehettek át jutalmul.
Külön díjaztuk az első három helyezést elérő csapatot.
Holtversenyben két csapat ért el 2. helyezést.
Gratulálunk a versenyző diákoknak!
Horváthné Tímár Mária
munkaközösség-vezető
Új kezdeményezésként idén először rendeztük meg iskolánkban a vöröskeresztes vetélkedőt, melyre december 3-án, kedden délután került sor.
A versenyben a szakkörre járó gyerekek adhattak számot a felkészítő foglalkozásokon megszerzett tudásukról. Az év elejétől induló szakköri órákon iskolánk védőnője Kocsispéterné Szemes Ágnes készítette fel hétről-hétre a jelentkező diákokat a Vöröskereszt legfontosabb célkitűzéseiből, az elsősegély nyújtás alapjaiból. Az ifjú vöröskeresztes tagok közül 20 fő vállalta a megmérettetést! A négy fős csapatok mindegyikében voltak 2.4. és 5. osztályos tanulók is. A verseny előkészítésében és lebonyolításában Tóthné Kőrffy Edina és Ördög Nóra tanárnők segítettek még Ági néninek, aki nagy hozzáértéssel és alapossággal készített elő mindent. Változatos feladatokban bizonyíthattak a gyerekek, melyekről a fényképek is ízelítőt mutatnak.
A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Szervezete és iskolánk Alapítványa jóvoltából nemcsak az első három helyezett, hanem minden résztvevő kapott apró ajándékot. Hasznos információkkal gazdagodhattak a jelenlévők a jó hangulatú, tartalmas és tanulságos verseny végére. Köszönjük kedves védőnőnk, Ági néni és számítunk Rád hasonlókban a jövőre is!
Tisztelt Szülők!
A 2016/2017-es tanévtől a Kübekháza, Tiszasziget és Újszentiván településekről bejáró tanulók helyközi bérletét a Klebersberg Intézményfenntartó Központ 100%-ig megtéríti.
A havi bérletek minden hónap elején átvehetők az iskola titkárságán.
A tavalyi nyárról négy tanulónk készített élménybeszámolót, az akkor még első osztályt elvégző Bíró Csenge, Molnár Zsófia, Nagy Evelin és Szabó Ádám. Szöveggel, rajzzal mesélték el merre jártak, mit csináltak a nyáron.
Köszönjük a szép és tartalmas beszámolókat. Reméljük, sokan kedvet kapnak a szünidei élményfüzetek gyártásához! Várjuk az idei nyárról készült beszámolókat szeptemberben.