A Kézilabdás „Régióválogatottak tornája" az U14 korosztály számára kerül megrendezésre. A 2000-es születésű fiúk két fordulóban találkoznak, és mérik össze tudásukat.
Az első forduló 2014. december 19. és 21. között Budapesten került megrendezésre, ahol – többedmagával – a Pick Szeged utánpótlásrendszeréből kiválasztott játékos, Balán Norbert (2001-es születésű PICK-Vörösmarty igazolás) a Badó László régiót (Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyei fiatalok) képviselte.
A fiúk a háromnapos mérkőzéssorozatban összesen négy mérkőzést játszottak. Ugyan a legtöbb lőtt góllal, három győzelemmel és egy vereséggel értek el szép eredményt, de a körbeveréses gólkülönbséggel a második helyen várják a nyári fordulót!

Iskolánk felső tagozatos énekkara és zenekara karácsony előtt három újszegedi óvodában és a Gáspár Zoltán Utcai Idősek Klubjában adott nagy sikerű meglepetéskoncertet. A műsoron hangszeres kísérettel előadott gyerekdalok és ismert karácsonyi slágerek szerepeltek.
Felkészítő tanárok: Gáspár Andrea, Hegyközi Tamás
Az előadásokon készült képek megtekinthetők Galériánkban.
Iskolánk felső tagozatos énekkara és zenekara három újszegedi óvodában karácsonyi meglepetéskoncertet ad.
A tankerületi rajz- és mesemondó verseny helyezettei
| # | Név | Óvoda |
|---|---|---|
| 1. | Benke Napsugár | Bérkert Utcai Óvoda |
| 2. | Fülöp Brigitta | Baross Utcai Óvoda |
| 3. | Veres Emília | Nádor Utcai Óvoda |
| Különdíj | Papp Enikő | Vedres Utcai Óvoda |
| # | Név | Iskola |
|---|---|---|
| 1. | Péter Rebeka | Tabán Általános Iskola |
| 2. | Jakab Dávid | Juhász Gyula Általános Iskola |
| 3. | Balogh Áron | Sándorfalvi Általános Iskola |
| # | Név | Iskola |
|---|---|---|
| 1. | Krisztin Kartal | Juhász Gyula Általános Iskola |
| 2. | Egedi Péter | Tisza-parti Általános Iskola |
| 3. | Kiss Marcell | Vörösmarty Általános Iskola |
Kiss Marcell, 2.b
| # | Név | Iskola |
|---|---|---|
| 1. | Szűcs Viktória | Tabán Általános Iskola |
| 2. | Molnár Benedek Zs. | Sándorfalvi Általános Iskola |
| 3. | Nagy Benedek | Tisza-parti Általános Iskola |
| # | Név | Iskola |
|---|---|---|
| 1. | Tóth Csenge | Juhász Gyula Általános Iskola |
| 2. | Bürgés Csaba | Sándorfalvi Általános Iskola |
| 3. | Herédi Kinga | Tabán Általános Iskola |
| # | Név | Óvoda |
|---|---|---|
| 1. | Farkas Dóra | Bem Utcai Óvoda |
| 2. | Simity Éva | Cső Utcai Óvoda |
| 3. | Bodor Blanka Fruzsina | Építő Utcai Óvoda |
| # | Név | Iskola |
|---|---|---|
| 1. | Séllei Csenge | Arany János Általános Iskola |
| 2. | Mezei Anikó | Juhász Gyula Általános Iskola |
| 3. | Kócsó Zoltán Kolos | Tisza-parti Általános Iskola |
| Különdíj | Tömböly Áron | Tisza-parti Általános Iskola |
| Különdíj | Nacsa Gábor | Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola |
| # | Név | Iskola |
|---|---|---|
| 1. | Vicizán Dániel | Arany János Általános Iskola |
| 2. | Süli Lóránt | Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola |
| 3. | Domokos Ádám | Tisza-parti Általános Iskola |
| Különdíj | Kovács Zalán | Arany János Általános Iskola |
| Különdíj | Révész Gréta | Szegedi Orczy István Általános Iskola |
| Különdíj | Sánta Brigitta | Domaszéki Általános Iskola |
Szilágyi Ábel, iskolánk 3.a osztályos tanulója nagyszerű teljesítménnyel aranyérmes lett az Alpok Adria – Zágráb Open 2014 rövidpályás gyorskorcsolyaversenyen, amint arról a Délmagyarország is beszámolt.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk!
2014. november 15–16-án rendezték meg az Uszonyosúszó Országos Bajnokságot Kecskeméten, ahol iskolánk tanulói, Lovász Janka és Lovász Luca ismét kiváló eredményt ért el.

Janka 200 és 100 m-en korosztályos országos csúcsot úszott (8 évesekkel versenyzett, 1 korosztállyal feljebb).

A versenyről a Délmagyarország is beszámolt.
Lovász Jankáról külön írás is megjelent ugyanitt, Az ország legjobb békája címmel.
Ugyanezen a versenyen Farkas Richárd 4.a osztályos tanulónk is indult, és a következő eredményeket érte el a 11 éves korosztályban:
A Humusz Szövetség meghirdeti a „Re-design – gondold újra!” lakossági pályázatot, melyet az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásában valósít meg. A pályázat témája az egyes tárgyak funkciójának újragondolása, és ezekből újrahasznosított használati tárgyak barkácsolása. Célja, hogy felhívja a figyelmet a tárgyak újrahasználhatóságára, és kreativitásra ösztönözze a környezetvédelem iránt elkötelezett lakosokat.
Olvasd el a feltételeket és alkoss!
| Helyezés | Osztály | Mennyiség |
|---|---|---|
| 1. | 2.b | 874 kg |
| 2. | 3.a | 585 kg |
| 3. | 3.b | 564 kg |
| 4. | 2.a | 422,5 kg |
| 5. | 4.a | 415 kg |
| 6. | 1.b | 252,5 kg |
| 7. | 1.a | 81 kg |
| Helyezés | Osztály | Mennyiség |
|---|---|---|
| 1. | 8.a | 2076 kg |
| 2. | 6.a | 1004 kg |
| 3. | 8.b | 805 kg |
| 4. | 6.b | 735 kg |
| 5. | 5.b | 525 kg |
| 6. | 5.a | 325 kg |
| 7. | 7.a | 303 kg |
| 8. | 7.b | 223 kg |